Daróczi Viktor

 

Minekután viszonylag mélyre ástuk magunkat a kínai karakterek lelki világába, aki végig figyelemmel kísérte a cikksorozatot, képessé válhatott a kínai karakterek elemzésére. Már nem kusza, össze-vissza álló vonalak halmaza az előtte álló karakter, hanem szigorú szabályokat követő, logikus felépítésű, értelemmel bíró írásjegy. Hogy mi az értelme egy-egy karakternek ettől még nem lesz nyilvánvaló, de kis segítséggel már könnyen belátható és megjegyezhető a mögöttük rejlő beszédes logika. Ahhoz, hogy a japán írásrendszer többi elemének működését és szükségességének miértjeit is megérthessük, még ki kell térnünk a kínai karakterekkel kapcsolatos szabványosító és egyszerűsítő törekvésekre, valamint a japán nyelv egy alapvető sajátosságára, de ez már inkább a kanát (hiragana és katakana) érinti. Viszont már most képesek lehetünk egy-egy bonyolultabb kanji értelmezésére, ami rövid távon nagyobb sikerélményt nyújthat, ezért ebben a részben inkább ilyen példákat fogunk venni mintegy pihenés és levezetés gyanánt.

Az ember, személy jele:

人

Ez egy olyan ember, aki két lábon áll. Nem megy sehova, a kezeit nem tárja szét, maga mellett tartja, fejével sem csinál semmit. Ha bármit csinálna, annak jelentősége lenne, de itt nincs, ő csak úgy van, mint egy ember. Vagyis személy. Ez a személy lehet emberi lény, japán ember, vagy egy egész tömeg, de akkor már valamivel ki kell egészíteni. Most nekünk elég annyi, hogy ez egy ember, egy személy.

(Ez a 39. karakter, amit a japán gyerekek az iskolában (első osztályban) megtanulnak.)

止

Ez a kanji a megállásnak a jele. Valójában egy láb. Azt is tudjuk, hogy eredetileg egy bal láb felülnézetben. Ma már inkább talán oldalnézetből hasonlít lábra, de a felső vízszintes vonal a bal nagylábujj körömágya, a függőleges vonalak pedig a lábujjak közei voltak. Persze stilizált, de mint mondtuk ez a fajta stilizáció pár száz karakter után már elkerülhetetlen.

(Ez a 129. karakter, ami már a második szintnek az anyaga.)

 

A kínai karakterek rendkívüli bölcsességet rejtenek magukban. Ez a bölcsesség a távolkelet bölcsessége, ami annyira összefonódott a kínai karakterekkel, hogy anélkül nem is érthető meg. A kínai karakterekben nem csak az érdekes, hogy mit mondanak, hanem az is, hogy hogyan mondják. Hogyan rajzolnánk le például egyetlen jellel azt, hogy helyes, helyénvaló?

正

Aki ezt rajzolta, az helyes választ adott (legalábbis japánul).

Az előző, megállást jelentő karaktertől csak egyetlen vízszintes vonal különbözteti meg. De ha megfigyeljük az a vonal valóban megkülönböztető jelentéssel bír, mivel a nagylábujj hegyénél helyezkedik el. Ha az előző karakter egy láb, ami megállást jelent, akkor ez a karakter megállás a vonalnál. Aki pedig a megfelelő helyen, a vonalnál megáll, az helyesen cselekszik.

Ez a szép logika (mnemonik), ami segít megjegyezni a kínai karaktereket, még akkor is, ha történelmileg nem erre vezethető vissza.

子

Ez egy gyerek. Mint korábban említettük, ez egy arányait tekintve nagyfejű emberke, akinek a két lába pólyával össze van kötve, de a kezeivel vidáman hadonászik. Nyilvánvalóan gyerek, mert olyan kicsi, hogy még járni sem tud.

学

Ez egy egyszerűsített karakter, ami eredetileg több részből állt, de ma már csak annyi látszik belőle, hogy valami van a gyerek fején. Az a valami az eredeti karakterben leginkább egy fiókos szekrényre emlékeztetett, ami mögött az elv az, hogy a gyerekek fejébe töltik a szekrényben található könyvek tartalmát, a tudást. A gyerek tehát tanul. Ez a kanji pedig tanulást jelent. (Az eredeti karakter komplex jele persze nem könyvesszekrényt jelentett, de erre majd az írás egyszerűsítéséről és szabványosításáról szóló részben térünk ki).

 

A karakterek olykor úgy torzulnak, hogy két eredetileg különböző alakú karakter végül egyformává válik a szabványosításnak köszönhetően. Éppen ez a jelenség figyelhető meg az életet jelentő kanji esetében is:

生

Ez valójában egy növény, ami kinő a földből, majd ágakat, leveleket hajt. Az alsó vízszintes vonal a föld, a függőleges vonal a növény szára, a vízszintesek pedig az ágai, a ferde pedig mondjuk a levele, de régen az is az ága volt, vagy mind levél volt, ahogy tetszik. Ha összetevőként (karakterkomponensként) szerepel, néhány karakterben az élet kanji ennél egyszerűbben, 止 alakban jelenik meg, ami vegyük észre azonos a megállni kanjival. Azokban az esetekben fontos, hogy tudjuk, hogy hiába lábnak néz ki, ez a komponens valójában életet jelent, és úgy válik világossá a kanji értelme (vagy hangzása).

Az élet szó kínaiul ma úgy hangzik, hogy seng, de a japánoknál szeinek mondják. A tanulást jelentő kanji kínai (on) olvasata pedig gaku. Akinek a tanulás az élete, az a diák, vagy tanuló, japánul gakuszei (talán inkább gakszei – erről bővebben a kiejtésről szóló részben), kanjival leírva:

学生

“Tanulás élet”, azaz diák.

Kitől tanul a diák? Attól, aki előtte jár az úton, tehát megelőzte őt. A kanji bölcsessége szerint egy olyan személy, aki már elért valamit, és ott megállt, megpihent, talán örökre. Eredetileg az elhunytakat jelölték így: az ember, akin fölülkerekedett a vég, azaz meghalt. A halott a mi ősünk, tulajdonképpen elődünk, aki előttünk járt. Ebből asszociációval keletkezett a mai jelentése: előző, megelőző, első, valaminek a hegye, csúcsa.

先

Láthatjuk, hogy itt is torzult a megállást jelentő felső karakter, és valahogy az életre hasonlít inkább. Ez oda-vissza előfordul, ezért jó ismerni, hogy miből származik, eredetileg mi volt a jel. Az alul látható két görbe vonal is torzult némileg, legalábbis ahhoz képest, amit a cikk elején láttunk, de ez akkor sem más, mint a személyt, embert jelentő kanji 人 egybeírva a fölötte lévő másikkal.

Ennek az ON (kínaiból származó) olvasata szen, amiből már biztos sejthető, hogy a szenszei szóra szeretnék kilyukadni, hiszen, akinek az élete az, hogy előttünk jár, akár példával és tanít minket, az a tanító, japánul szenszei:

先生