Miért könnyű a Japán írás – 4.rész

Miért könnyű a Japán írás – 4.rész

viktorDaróczi Viktor

 

Minekután viszonylag mélyre ástuk magunkat a kínai karakterek lelki világába, aki végig figyelemmel kísérte a cikksorozatot, képessé válhatott a kínai karakterek elemzésére. Már nem kusza, össze-vissza álló vonalak halmaza az előtte álló karakter, hanem szigorú szabályokat követő, logikus felépítésű, értelemmel bíró írásjegy. Hogy mi az értelme egy-egy karakternek ettől még nem lesz nyilvánvaló, de kis segítséggel már könnyen belátható és megjegyezhető a mögöttük rejlő beszédes logika. Ahhoz, hogy a japán írásrendszer többi elemének működését és szükségességének miértjeit is megérthessük, még ki kell térnünk a kínai karakterekkel kapcsolatos szabványosító és egyszerűsítő törekvésekre, valamint a japán nyelv egy alapvető sajátosságára, de ez már inkább a kanát (hiragana és katakana) érinti. Viszont már most képesek lehetünk egy-egy bonyolultabb kanji értelmezésére, ami rövid távon nagyobb sikerélményt nyújthat, ezért ebben a részben inkább ilyen példákat fogunk venni mintegy pihenés és levezetés gyanánt.

Az ember, személy jele:

Ez egy olyan ember, aki két lábon áll. Nem megy sehova, a kezeit nem tárja szét, maga mellett tartja, fejével sem csinál semmit. Ha bármit csinálna, annak jelentősége lenne, de itt nincs, ő csak úgy van, mint egy ember. Vagyis személy. Ez a személy lehet emberi lény, japán ember, vagy egy egész tömeg, de akkor már valamivel ki kell egészíteni. Most nekünk elég annyi, hogy ez egy ember, egy személy.

(Ez a 39. karakter, amit a japán gyerekek az iskolában (első osztályban) megtanulnak.)

Ez a kanji a megállásnak a jele. Valójában egy láb. Azt is tudjuk, hogy eredetileg egy bal láb felülnézetben. Ma már inkább talán oldalnézetből hasonlít lábra, de a felső vízszintes vonal a bal nagylábujj körömágya, a függőleges vonalak pedig a lábujjak közei voltak. Persze stilizált, de mint mondtuk ez a fajta stilizáció pár száz karakter után már elkerülhetetlen.

(Ez a 129. karakter, ami már a második szintnek az anyaga.)

 

A kínai karakterek rendkívüli bölcsességet rejtenek magukban. Ez a bölcsesség a távolkelet bölcsessége, ami annyira összefonódott a kínai karakterekkel, hogy anélkül nem is érthető meg. A kínai karakterekben nem csak az érdekes, hogy mit mondanak, hanem az is, hogy hogyan mondják. Hogyan rajzolnánk le például egyetlen jellel azt, hogy helyes, helyénvaló?

Aki ezt rajzolta, az helyes választ adott (legalábbis japánul).

Az előző, megállást jelentő karaktertől csak egyetlen vízszintes vonal különbözteti meg. De ha megfigyeljük az a vonal valóban megkülönböztető jelentéssel bír, mivel a nagylábujj hegyénél helyezkedik el. Ha az előző karakter egy láb, ami megállást jelent, akkor ez a karakter megállás a vonalnál. Aki pedig a megfelelő helyen, a vonalnál megáll, az helyesen cselekszik.

Ez a szép logika (mnemonik), ami segít megjegyezni a kínai karaktereket, még akkor is, ha történelmileg nem erre vezethető vissza.

Ez egy gyerek. Mint korábban említettük, ez egy arányait tekintve nagyfejű emberke, akinek a két lába pólyával össze van kötve, de a kezeivel vidáman hadonászik. Nyilvánvalóan gyerek, mert olyan kicsi, hogy még járni sem tud.

Ez egy egyszerűsített karakter, ami eredetileg több részből állt, de ma már csak annyi látszik belőle, hogy valami van a gyerek fején. Az a valami az eredeti karakterben leginkább egy fiókos szekrényre emlékeztetett, ami mögött az elv az, hogy a gyerekek fejébe töltik a szekrényben található könyvek tartalmát, a tudást. A gyerek tehát tanul. Ez a kanji pedig tanulást jelent. (Az eredeti karakter komplex jele persze nem könyvesszekrényt jelentett, de erre majd az írás egyszerűsítéséről és szabványosításáról szóló részben térünk ki).

 

A karakterek olykor úgy torzulnak, hogy két eredetileg különböző alakú karakter végül egyformává válik a szabványosításnak köszönhetően. Éppen ez a jelenség figyelhető meg az életet jelentő kanji esetében is:

Ez valójában egy növény, ami kinő a földből, majd ágakat, leveleket hajt. Az alsó vízszintes vonal a föld, a függőleges vonal a növény szára, a vízszintesek pedig az ágai, a ferde pedig mondjuk a levele, de régen az is az ága volt, vagy mind levél volt, ahogy tetszik. Ha összetevőként (karakterkomponensként) szerepel, néhány karakterben az élet kanji ennél egyszerűbben, 止 alakban jelenik meg, ami vegyük észre azonos a megállni kanjival. Azokban az esetekben fontos, hogy tudjuk, hogy hiába lábnak néz ki, ez a komponens valójában életet jelent, és úgy válik világossá a kanji értelme (vagy hangzása).

Az élet szó kínaiul ma úgy hangzik, hogy seng, de a japánoknál szeinek mondják. A tanulást jelentő kanji kínai (on) olvasata pedig gaku. Akinek a tanulás az élete, az a diák, vagy tanuló, japánul gakuszei (talán inkább gakszei – erről bővebben a kiejtésről szóló részben), kanjival leírva:

学生

“Tanulás élet”, azaz diák.

Kitől tanul a diák? Attól, aki előtte jár az úton, tehát megelőzte őt. A kanji bölcsessége szerint egy olyan személy, aki már elért valamit, és ott megállt, megpihent, talán örökre. Eredetileg az elhunytakat jelölték így: az ember, akin fölülkerekedett a vég, azaz meghalt. A halott a mi ősünk, tulajdonképpen elődünk, aki előttünk járt. Ebből asszociációval keletkezett a mai jelentése: előző, megelőző, első, valaminek a hegye, csúcsa.

Láthatjuk, hogy itt is torzult a megállást jelentő felső karakter, és valahogy az életre hasonlít inkább. Ez oda-vissza előfordul, ezért jó ismerni, hogy miből származik, eredetileg mi volt a jel. Az alul látható két görbe vonal is torzult némileg, legalábbis ahhoz képest, amit a cikk elején láttunk, de ez akkor sem más, mint a személyt, embert jelentő kanji 人 egybeírva a fölötte lévő másikkal.

Ennek az ON (kínaiból származó) olvasata szen, amiből már biztos sejthető, hogy a szenszei szóra szeretnék kilyukadni, hiszen, akinek az élete az, hogy előttünk jár, akár példával és tanít minket, az a tanító, japánul szenszei:

先生

Leave a Comment

AIKIDOAlapítvány

Aikido Alapítvány Főmenü