Daróczi Viktor

 

Miért könnyű a kínai írás? – folytatás

Az előző két részben volt szó a japán és a kínai írás kapcsolatáról, a kínai karakterek történetéről, és a kínai karakterek mögött álló filozófiáról. Most még mélyebbre ásunk, és megvizsgáljuk a kínai karakterek felépítését, írásának alapelveit, kitérünk az elvont fogalmak leírásának módjaira, és hogy milyen szabályok könnyítik meg a kínai karakterek írását, és segítik azok felismerhetőségét. Amikor kínai karaktereket említünk, az alatt a japán kínai karaktereket, a kanjit is értjük. (Ennél a résznél már nem árt, ha a gépünk meg tudja jeleníteni a távol-keleti betűkészleteket is.)

Vajon mi ezeknek a karaktereknek a jelentése?

Az előző részben volt róla szó, hogy sok kínai karakter eredetileg kis kép volt, mint az egyiptomi hieroglifák. Ez a legegyszerűbb fajta írás, tulajdonképpen lerajzoljuk azt, amiről szó van. Egy lépés csak a barlangrajzoktól. Ilyen stilizált ábrázolás látható fent is: egy-egy kínai karakter kezdetleges, majd mellette a ma is használt alakja. Az első kettő piktogram az elefántot ábrázolja, a második kettő jelentése gyerek, az utolsó kettő pedig hegy.

Rengeteg dolog van, amit egyszerűen le lehet rajzolni, de azért ne gondoljuk, hogy a traktor, mosógép és a mikrohullámú sütő írásjele is csak abból áll, hogy lerajzolták őket. Ez már csak azért se lenne jó, mert nem lehetne határt szabni a karaktereknek. A kínai gyerekek nem tudnák megtanulni sose az írást. Erről azonban szó sincs, ugyanis a karaktereket mindig igyekeznek kordában tartani. A kínai karakterek ugyanis elméletileg bővíthetőek.

Ha nincs karakter valamire, összeállíthatunk egy újat a meglévőkből. Ennek igyekeztek határt szabni a szabványosítások és írásreformok. Az ilyen reformok nem csak a karakterek számát igyekeztek ésszerű keretek közé szorítani a vadhajtások kizárásával, hanem a karakterek írásmódját is igyekeztek leegyszerűsíteni, hogy kevésbé bonyolult karakterek legyenek. Látni fogjuk, hogy ez az egyszerűsítés leginkább csak az írásra vonatkozott, és a karakter megértése, megjegyzése nem lett tőle egyszerűbb, sőt!

Azt hihetnénk, hogy egy ilyen bonyolult írásrendszer esetében az egyszerűsítési törekvés használói körében osztatlan sikert arat. Ez azonban közel sem így történt.

1964-ben Kína hivatalos írássá tette az egyszerűsített kínai karakterkészletet. 1977-ben további egyszerűsítéseket alkalmaztak, ám olyan rossz fogadtatásra talált, hogy ’86-ban már vissza is vonták. Többet ezután nem kísérleteztek az írás egyszerűsítésével.

Japánban a második világháború után fogtak hasonlóba: korlátozták a kínai karakterek számát a szavakban és a nevekben, és leegyszerűsítették a bonyolultabbakat. Ám ez is a közvélemény elégedetlenségét váltotta ki. A nyolcvanas évekre végül ez a megszorítás enyhült, és további karaktereket vettek fel a kötelezően oktatott karakterek listájába és a nevekben használható karakterek közé.

Hány karaktert kell végül is megtanulni ahhoz, hogy tudjunk olvasni kínaiul?

Igazából attól függ, hogy mit akarunk olvasni, de a kínai nyelvet felnőttként tanulók számára ezt a minimumot Kínában 2000 karakterben határozták meg, ami a szerkesztő George A. Kennedy szerint „jó alap” a kínaiul tanulóknak. 3-4000 karakter valószínűleg elég újságolvasáshoz is, de 5000 karakterrel gyakorlatilag bármilyen modern szöveget el tudunk olvasni. Persze olyat, amit egyébként is értenénk, hiszen az átlag ember általában anyanyelvén is hiába olvas szakismeretet igénylő szövegeket. Egy átlagos szótárban se nagyon van 4000 alapkarakternél több (ami persze sokkal több szót és kifejezést jelent, hiszen egy szó több karakterből is állhat). Ha viszont minden karaktert, régit és újat, az igen ritkákat, és ugyanannak több változatát, vagy a ma már nem használtakat is beleszámítják, akár 100 000-nél több karakter is összejöhet (Yitizi Zidian szótár, 2004).

Hogy témánál maradjunk, ez a nagy halom karakter nem mind piktogram. Napot, Holdat, vizet még le lehet rajzolni, de mit kezdjünk olyan fogalmakkal, mint fent, lent, közép, és hasonlók? Mi a nyilakat preferáljuk erre. A kínaiak ettől precízebbek voltak. Hogy ne lehessen összekeverni ezeket a fogalmakat a nyílvesszővel, a helyzetet egy vonalhoz viszonyítva határozták meg. Egy pont a vonal alatt a lent, a vonal fölött pedig a fent. Később a szabványosítások során a pont helyett is vonalat kezdtek használni, így az eredeti rajz kezdett T formát felvenni. A fent pedig ugyanaz fejjel lefelé. Ekkor történhetett, hogy valamelyik írnok, hogy egyértelművé tegye miről van szó, a pontból lett vonal mellé egy másik apró vonást húzott, hogy kihangsúlyozza, hogy annak a vízszintes vonalhoz viszonyított helyzetéről van szó.

Az ilyen írnok magyarázat egyáltalán nem ritka. Az arab kéziratokban pl. a félreérthetőnek vélt betű fölé írták kicsivel ugyanazt a betűt. Sőt, ezt a módszert a magyar írnokok is alkalmazták a többféleképpen kiolvasható betűknél, ami nem csak a latin ábécében nem ismert hangokat jelölhette, hanem azt is jelenthette, hogy a nagyban írt magánhangzót más nyelvjárásban a fölé írt kis magánhangzónak is ki lehet olvasni.

Ami a kínai betűnket illeti, végül ez rögzült, így ma ezeket látjuk:

Fent

Lent

Ezzel a módszerrel még sok fogalmat le lehet írni, de úgysem lesz elég mindenre. Ahogy nő a karakterek száma, új módszerek kifejlesztése lesz szükséges. A kínai írnokok ebben is találékonynak bizonyultak. De meddig lehet ezt fokozni? Ne aggódjunk, ezen kívül már csak a hangjelölés maradt.

Miért könnyű a kínai írás?

Alapvetően csak kétféle kínai jel van:

1. Azt kapod, amit látsz. Ilyenek a piktogramok és szimbólumok, amiket eddig is láthattunk. Arról van szó, amit látunk.
2. Kiejtés kölcsönző. Ez olyan, mint mikor mi „meg” helyett egy + jelet írunk. Ugyanígy rajzolhatnánk a nyúlni ige E/3 alakja helyett egy nyulat. A kiejtés kölcsönző kínai karakterek pontosan ezt csinálják.

Minden kínai karakter erre a kettőre vezethető vissza. Ha valami önmagában nem is piktogram, se nem hangot kölcsönző, akkor az valójában ezek kombinációja. Ez elég mindenre, és kiválóan alkalmas arra, hogy megkönnyítse a karakterek felismerését, megjegyzését.

A tankönyvek 6 kategóriára szokták felosztani a karaktereket, de látni fogjuk, hogy az a hat csak ennek a kettőnek a részletezése. Most sorra veszem ezt a hat kategóriát, és mindegyik mellé odaírom zárójelbe, hogy a mi két kategóriánk közül melyik(ek)nek felel meg. Alább pedig mindegyiket bemutatom nagyobb képekkel is.

1. Képek (1). Elefánt, madár, gyerek, hegy, mező, Nap, Hold: 象, 鳥, 子, 田, 日, 月
2. Szimbólumok (1). Lent, fent, közép, egy, kettő, három: 下, 上, 中, 一, 二, 三
3. Kiejtés-kölcsönző (2). Ha a tízezret kéne leírnunk az első három számhoz hasonló módszerrel, nem valószínű, hogy túl sokszor leírnánk ezt a szót. Régen viszont a kínai „tízezer” szó ugyanúgy hangzott, mint a skorpió, így nyugodtan lehetett azt írni helyette. Ma pedig erről meg tudjuk jegyezni, hogy a 10000-t a skorpió jelenti, ami nem más, mint egy kép (1): 萬

A tankönyvek akár itt abba is hagyhatnák, mert a fennmaradó három kategória, már csak ennek a háromnak (kettőnek) a variációja. Ezért mi is itt most húzunk egy vonalat. Eddig tartottak az egy jelből álló karakterek, ezután jönnek az összetett karakterek, amelyek akárhány alkotóelemből is álljanak, az alkotóelemeik is csak ezekből a kategóriákból kerülhetnek ki.

1. (=4.) Kiejtés-jelentés összetétel (2-1). A 包 karakter, ami olyan, mint egy tekercsnek a vége, azt jelenti, hogy „becsomagolni”, „betakarni” kimondva bāo. Ha ezt kombináljuk a 魚 karakterrel, ami egy halat ábrázol, akkor a jelentése nem csomagolt hal lesz, hanem a kiejtést alapul véve bào, azaz sózott halféle; tengeri herkentyű. A hal komponens utal a jelentésre, a másik pedig a kiejtésre.
2. (=5.) Jelentés-jelentés összetétel (1-1). Két olyan karaktert kombinálnak, amely mindkettő egyenként az azt kapsz, amit látsz kategóriába tartozik. Ez tulajdonképpen az, ahogy a szóösszetétel is működik. Két önmagában is értelmes szót írunk egymás mellé, hogy egy harmadikat alkossunk (pl. rendőr, vasút). A kínaiban ilyen a gőz szó, ami a víz és a lélegzet szavak összetétele. De bonyolultabb fogalmak is leírhatóak vele, mint „otthon”, „férfi”, „jó”, „fáradt”.
3. (=6.) Újramagyarázó összetétel (1-1). Ez ugyanaz, mint az előző pont; két önmagában értelmes karaktert kombinál. A különbség csak annyi, hogy ezúttal nem azzal a céllal, hogy új értelmes szót hozzon létre, hanem hogy egy karakter korábbi értelmét világossá tegye. Erre akkor volt szükség, amikor egy karaktert kiejtés-kölcsönzőként már más jelentésre használtak. Pl. a skorpió karaktert, amit a 10000 szám írására kezdtek használni, mert ugyanúgy hangzott. De mi legyen, ha kifejezetten a skorpióról lenne szó, és nem a számról? Ilyenkor az egyértelműség kedvéért hozzáírták, hogy bogár (skorpió => 10000, skorpió + bogár = skorpió). Vagy ilyen az udvar szó is, ami szövegkörnyezettől függően a magyarban is jelenthet közönséges és királyi udvart is. Hogy ez utóbbit egyértelműen megkülönböztessék a közönséges udvartól, rajzoltak hozzá tetőt. Azzal a logikával, hogy az az udvar, amelyiknek teteje is van, csak a királyi udvar lehet.

Láthatjuk, hogy ez a hat kategória (1-től 6-ig, csak a szövegszerkesztő nem engedett 4-től kezdődő számozást) egyáltalán nem jelent semmilyen lényeges újítást a mi két alap kategóriánkhoz képest. Tulajdonképpen minden kínai karakter a két alapkategóriából származik. Most viszont a példa kedvéért ismét a hatos felosztásban lássunk néhány képet.

(4) Hal + bāo = bào = sózott tengeri herkentyű (halvány piros vonallal jelöltem a két eredeti karakter közti határvonalat)

Nincs olyan kínai karakter, amit ne lehetne besorolni ebbe a hat kategóriába, ami végső soron csak két különböző fajta írásjelből származik. Ezért nem túlzás kijelenteni, hogy ez az első ránézésre bonyolult írásrendszer, felépítésében igencsak egyszerű.

Tovább egyszerűsíti a dolgot az, hogy a karaktereket nem lehet akárhogy lerajzolni, hanem csak egy szabványosított rendszer segítségével, ami meghatározza, hogy milyen vonásokból épülhet fel egy karakter, és azok a vonások milyen sorrendben követhetik egymást. Ez lehetővé teszi, hogy rajztehetséggel meg nem áldott emberek is a lehető legnagyobb pontossággal rajzolhassanak meg egy karaktert, és az az eltérő kézírás sajátosságok ellenére is felismerhetőek maradjanak.

Láthattuk hogyan épülhetnek fel a kínai karakterek logikailag, most megnézzük hogyan épülhetnek fel szerkezetileg.

Egy kínai karakter nem állhat akármilyen vonalakból. Ahhoz, hogy könnyű legyen felismerni, megjegyezni, és reprodukálni egy karaktert, szükséges és elengedhetetlen, hogy az egyes vonások módja és iránya is egységesítve legyen. A mi magyar kézírásunk esetében sincs ez másképp, hiszen első osztályban a tényleges betűformák előtt velünk is azokat a vonásokat gyakoroltatják, amelyekből a betűk tényegesen felépülnek, mint a kis vonal, nagy vonal, kis hurok, nagy hurok, kampó. Mivel a kínai írásjelnek sokkal összetettebb alakzatokat kell megjelenítenie, ezért az alapformák száma is nagyobb, de nem lényegesen.

Mindössze 8 alap írásforma létezik, amivel kínai karaktereket lehet írni. Minden kínai karakter (egy kivételével) kizárólag e nyolc felhasználásával íródhat.

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden karakterben mind a nyolcnak jelen kellene lennie, mint ahogy nekünk sincs minden írott betűformánkban hurok.

 

Ezek az alapformák és rajzolási módjuk garantálják, hogy a kínai karakterek egységesek, könnyen felismerhetőek, megjegyezhetőek és reprodukálhatóak legyenek. Ennek a sajátosságnak köszönhetően ugyanakkor ránézésre meg lehet mondani egy szövegről, hogy kínai, japán, vagy koreai-e. A kínai írásban ugyanis, mint mondtuk, egyetlen karakter kivételélével minden más karakter ezekből az alapformákból épül fel. (Ez az egyetlen karakter a 0, zéró jelentésű 〇 karakter, ami a karakter szótárakban sem szokott szerepelni épp amiatt, hogy nem a fenti vonásokból épül fel. A nullára van hagyományos kínai karakter is a 零.)

A japán és a koreai írás ezzel szemben olyan karaktereket is tartalmaz, amelyek a fentiektől eltérő alapformákból épülnek fel, pl. az ív és a kör. (A japánban többek között ilyen a no の szótagjel és birtokviszonyt jelölő szócska, amely meglehetősen gyakori, míg a koreaiban a szókezdő magánhangzót és a ŋ hangot jelölő ㅇ látható sok szóban.)

Ám a kínai karakterek szabványosságát nem csak az alapformák szűk köre garantálja, hanem azok az alapelvek is, amelyek meghatározzák, hogy az alapvonások milyen sorrendben követhetik egymást. Ezzel teljes mértékben kiszámíthatóvá válik a rajzolás, és minimálisra csökken az eltérő vonásokból adódó hibák miatti összetéveszthetőség esélye.

Hét ilyen alapelv van, és segítségükkel a kínai írást ismerő ember már az első találkozás után is képes pontosan lerajzolni egy korábban ismeretlen karaktert. Ezen alapelveknek és az alapformáknak köszönhetően bonyolult formák is egyszerűen reprodukálhatóvá válnak.

Az alapelvek a következők:

1. Előbb a vízszintes, utána a függőleges vonás. Pl: 十 (tíz).
2. Előbb a balra eső, majd a jobbra eső vonás. Pl: 人 (ember).
3. Fentről lefelé haladva. Pl: 三 (három).
4. Balról jobbra haladva. Pl:川 (folyó).
5. Előbb kívül, aztán belül. Pl: 月 (hold).
6. Előbb belül legyen kész, aztán bezárva. Pl: 田 (mező).
7. Előbb a közép, aztán a két szél. Pl: 小 (kicsi)

Ezen egyszerű alapelvek előnyei közé az is hozzátartozik, hogy csökkentik a karakter rontás esélyét. Hiszen betartásukkal nem fordulhat elő, hogy a rosszul kiszámított arányok miatt, hely hiányában egyes vonások felcserélődjenek, és ezáltal torz karakter jöjjön létre.

Láthattuk tehát milyen szabályosságok könnyítik a kínai karakterek megértését, felismerését, megjegyzését, és azt is, hogy milyen szabályok és alapelvek könnyítik meg a karakterek írását, reprodukálását. A következő rész(ek)ben még mélyebbre ásunk a kínai írásba, és megvizsgálunk néhány igazán bonyolult kínai karaktert, hogy azokban hogyan érvényesülnek a fent vázoltak. Megnézzük milyen további egyszerűsítéseket alkalmaztak Japánban és Kínában, és azok milyen hatással voltak a felismerés-megértés-reprodukálás folyamatra, illetve mekkora változást jelentettek a korábbiakhoz képest. Megválaszolom amiket korábban ígértem, és még annál is többet!