Hír / News

Sajtó megjelenés – Kisalföld 2017.09.19.,Kedd

TATA. Öten érdemelték ki idén Tata legjelentősebb kitüntetését, a díszpolgári címet. A díjazottak egyike a keleti harcművészet oktatásában jeleskedik. Ezrek sajátították el tőle közel négy évtized alatt az aikidó alapjait. Elsner Lászlót szinte mindenki ismeri Tatán, ő a hazai aikidó egyik úttörője.
A hatdanos mester a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán került közel az aikidóhoz, ott ismerkedett meg egy kongói fiatalemberrel, Gollo Michellel. „Kedvet kaptam hozzá, tőle kezdtem tanulni ezt a harcművészetet.1983-ban Tatára kerültem, »civil-ben« akkoriban híradós tiszt voltam. Budapesten már oktattam,ami folytatódott Tatán, a híradós zászlóaljnál idézte fel Elsner László.

A nagyításhoz kattintson a képekre!

Mesterünk Tata város díszpolgára lett

Mesterünk Tata város díszpolgára lett.

Az idei augusztus 20-i nemzeti ünnepünk az Aikido Alapítvány számára is emlékezetes marad. Mesterünket és technikai vezetőnket beválasztották Tata díszpolgárai közé. A megtisztelő címet a város polgármestere, Michl József nyújtotta át a Kossuth téren rendezett, fényes ünnepség keretében.

Az illusztris kitüntetés komoly elismerése Elsner László azon tevékenységének, melyben az aikido népszerűsítésén és terjesztésén túl Tatát e japán harcművészet történelmi helyszínévé emelte.

A város ezzel a gesztussal kinyilvánította mesterünk eddigi négy évtizednyi munkájának megbecsülését, egyben bíztatást adva a megkezdett út folytatásához.

A tatai székhelyű Aikido Alapítvány pedig azután, hogy sikeresen jogosultságot szerzett Aikikai dan-fokozatokra való vizsgáztatásra a United Hungarian Aikikai Aikido Organization keretein belül, regionális szinten is megkapta az erkölcsi támogatást technikai vezetőjén keresztül. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen városunk mindig is fontos színtere volt a hazai aikido életének, és szeretnénk, ha ezt a szerepet a jövőben is megtartaná.

http://tata.hu/16984/gratulalunk_varosunk_idei_kituntetettjeinek

Az aikido pszichológiai és fizikai hatásai – narratív áttekintés (Szabolcs Zsuzsanna)

Az alábbi egyedülálló témaválasztású cikk a Magyar Sporttudományi szemle 2017/1 számában jelent meg. Jelenleg 1. kyus társunk Szabolcs Zsuzsanna ( Pszichológiai Doktori Iskola, ELTE ) tollából. Köszönjük!

Kedvcsináló
Összefoglaló munkánk célja egy rendszerint rekreációs személyiségfejlesztési célzattal űzött, a versenyzést nem preferáló keleti mozgásforma, az aikido fizikai és pszichológiai hatásaival kapcsolatos empirikus kutatási eredmények összefoglalása. Érdekes kérdés az, hogy az aikido filozófiájában központi helyet elfoglaló megfontolások (nem-ártás,
erőszakmentesség, lágy konfliktuskezelés, stb.) mennyire valósulnak meg a gyakorlatban, illetve mennyire használhatók fel a mindennapi életben. Öszszességében az aikido-gyakorlás testre és lélekre gyakorolt hatásaival kapcsolatos tudományos munkák száma nem túl nagy, s a vizsgálatok többsége módszertani problémákkal terhelt. Mindezeknek, valamint a kulturális különbségeknek is betudható az, hogy ellentmondásos eredmények is születtek. A kutatások egy része ugyanakkor meggyőző eredményekkel is szolgált, eszerint az aikido hatással van a helyes testtartás kialakítására, a nagyobb jelentudatosságra, a jobb fizikai önhatékonyságra, sport-önbizalomra, fejlettebb éntudatra, illetve kapcsolatban van az egészséget elősegítő viselkedéssel, a kisebb reakcióidővel, a tapasztalatokra való nagyobb fokú nyitottsággal, a megnövekedett testtudatossággal, az önmegvalósítással, a megbocsátással, és a csökkent impulzivitással. Figyelembe véve az aikido népszerűségét, a rendszeres aikido gyakorlás testi-lelki hatásainak tudományos vizsgálatát érdemes folytatni.

A teljes cikk letölthető: INNEN

Éves program 2017

JAN 21 Vizsgára felkészítő konzultáció , edzés

Szo, 11:00

FEBR 18 Vizsgára felkészítő konzultáció , edzés

Szo, 11:00

MÁRC 18 Vizsgára felkészítő konzultáció , edzés

Szo, 11:00 ·

ÁPR 22 Vizsgára felkészítő konzultáció , edzés

Szo, 12:00

MÁJUS 20 Vizsgára felkészítő konzultáció , edzés

Szo, 12:00 ·

JÚN 26 Tata idényzáró tábor

június 26.–július 1.

JÚL 24 Veszprém XVIII. nyári aikido szeminárium

július 24.–július 30.

OKT  7 Aikido Alapítvány Nyíltnap a TAC-on

Szo, 11:00

DEC 29 2017 évzáró edzés és az azt követő vacsora

december 29.–december 30.

5th Dan Promotion on Kagamibiraki / 5. dan előlépés Dr. Fehér Attila

We are_MG_9791 proudly announcing that, DR. FEHÉR Attila Sensei (Founder of the Aikido Club Komló, member of the Aikido Foundation Hungary and UHAAO) officially got his 5 dan promotion on the Kagamibiraki.
http://www.aikikai.or.jp/pdf/suisen/h28.pdf
The promotion list’s already published on the Aikikai’s Web site. (see the link below)
Dear Sensei,
Congarulations for your promotion! We wish you all the best!

Nagy örömmel tudatjuk veletek , hogy az Elsner Sensei kezdeményezésére történő 5. Dan kinevezés elfogadásra került. Dr. Fehér Attila Sensei (Az Aikido alapítvány és rajta keresztül az EMAASZ tagja, a Komlói Aikido Klub alapítója és vezetője) 5. dan Aikikai kinevezése már hivatalosan publikálva van az Aikikai honlapján:
(3. oldal bal oszlop , lap aljáról a 6.)
http://www.aikikai.or.jp/pdf/suisen/h28.pdf

Tisztelt Fehér Sensei!
Ezúton is gratulálunk új fokozatodhoz! Kívánunk további sikereket és egészséget a munkádhoz!