Sajtó megjelenés:
2015-08-09 Vasárnap, 24 óra
Petrik József
Jozsef.petrlk@mediaworks.hu
Mérföldkőhöz érkezett a megyei és a magyar aikido
Történelmi pillanat
Az elismertség a lehető legnagyobb elismerés a magyar aikidónak. Hazánkban csak két hatodik danos szakember tevékenykedik. Közülük az egyik a Tatán élő Elsner László. Minden bizonnyal a szimpatikus sportember elhivatottsága, szaktudása és felkészültsége is hozzá járult a hazai szervezet elismertségéhez, sportdiplomáciai sikeréhez.
A United Hungarian Aikikai Aikido Organizations (UHAAO) nevű hazai szervezet, amelynek a tatai székhelyű Aikido Alapítvány alapító tagja, megkapta a tokiói Hombu dojo (az aikido világközpontja) elismertségét.
Megtiszteltetés
Ez óriási eredmény, amely többek között azt jelenti, hogy a szervezet mostantól hivatalosan elismert tagja az aikido alapítója, Morihei Ueshiba családja által vezetett világszervezetnek, íme egy idézet Ueshiba vagy O-szenszej „(jelentése: nagymester, nagy tanító) filozófiájából: „Az igazi harcos mindig három fegyverrel rendelkezik: a békesség ragyogó kardjával; a bátorság, bölcsesség és barátság tükrével; valamint a megvilágosodás értékes drágakövével”.
Negyven év után
A magyarországi aikido csaknem 40 éves története során mindig is tartotta, ápolta kapcsolataitjapánnal, az aikido szülőhazájával. Ez a folyamatosan idelátogató mestereken keresztül történt, akik átadták tudásukat és a megfelelő mederbe terelték a gyakorlást. A fejlődést nyomon követve és ellenőrizve rendszeresen rendeztek vizsgákat, amelyek sikeres teljesítés esetén regisztrálva lettek az aikido központjában, a tokiói Hombu Dojóban. A hosszú évek kemény munkája, kitartása végül meghozta gyümölcsét: a Hombu dojo végre megfelelőnek ítélte a ma¬gyar aikido színvonalát, felépítését arra, hogy megadja a hivatalos elismertséget.
Ezzel a lépéssel az UHAAO és vele tagszervezetként az Aikido Alapítvány is megkapta a jogot, hogy szorosan és hivatalosan kapcsolódva a Hombu dojó-hoz, de mégis önállóan terjessze az Ueshiba-család aikidó-ját, dan-vizsgákat rendezzen és Aikikai-fokozatokat biztosítson. Ennek felügyelete és biztosítása egy komoly múlttal rendelkező és felkészült dan-kollégium kezében van, köztük két olyan magyar szakemberrel, akik jelenleg egyedüliként rendelkeznek hazánkban a 6. dan fokozattal.
Nálunk a mester
Egyikükkel, Elsner László-val éppen megyénk büszkélkedhet, aki Tatán él és terjeszti, gyakorolja az aikidót már közel negyedik évtizede. Ebből is egyértelműen adódik, hogy szűkebb hazánkban, a döntést követően rengeteget profitálhat ez a sportág. A mesterre már a kezdetek óta jellemző volt, hogy az aikido népszerűsítsét mennyire fontosnak tartja.
A United Hungárián Aikikai Aikido Organizations most már hivatalosan is részévé vált a világ aikidós vérkeringésének, biztosítva a jövőt a mostani és az eljövendő aikidósok számára, akik így e harcművészet szívéhez szervesen kapcsolódva gyakorolhatnak és képviselhetik az alapító, Ueshiba Morihei szellemiségét.
A Sportág alapításának története
Az aikido gyakorlati technikái a kifinomult mozgáson, az ellenfél erejének érzékelésén és elvezetésén, valamint annak szét-szórásán vagy az ellenfélre való visszafordításán alapulnak. Az Alapító (Uesiba Morihei) megfogalmazása szerint az aikidó egy olyan Út, amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és amellyel békét teremthetünk a Világegyetemben. Ennek meg-felelően az aikidó gyakorlása során nem létezik ellenfél vagy ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. A gyakorlónak tehát nem a pusztításra, hanem minden esetben az építőjellegű konfliktuskezelésre kell törekednie. Az alapító spirituális fejlődésére – a harci gyakorlatok mellett -jelentős befolyással volt az, hogy az Omoto-kjó nevű sintó szekta követőjévé vált. A szekta célja a „Béke Királyságának” megalapítása volt, amelyet Mongólia területén szerettek volna felépíteni. Ez a szellemi hatás az aikidóban is jelentkezik.
2015: Sok minden változott az évek alatt. Kemény munkával, egyeztetéssel és a szervezetek összefogásával idén nyárra két ernyőszervezet is megkapta a Hombu elismertséget Magyarországon. Ezek közül az egyiknek az Aikido Alapítvány a három alapító között az egyik pillére (A MAAE (Magyar Aikikai Aikido Egyesület) és a Pomázi Harcművészeti Sport Alapítvány). Elsner Sensei kitartó munkája melyet tanítványaiért tett, meghozta számunkra nemzetközi elismertséget és egyben Aikikai diplomák egyenes útját a tanítványoknak.
Hombu Certification:
A szervezet Web címe: www.aikidohungary.com vagy www.aikikaiunited.hu
Sipos Sándor
Japán történet: A szamuráj és a tea mester
Réges régen élt egy nagy tea mester. Öreg volt, alacsony és törékeny. A vidéken ahol élt gyönyörű Tea ceremóniájáról volt híres. Annyira különlegesen végezte el a ceremóniát, hogy amikor erről az uralkodó tudomást szerzett, elhatározta hogy meginvitálja a palotába, hogy ott is mutassa ezt be.
A szerény Team Mester meg is kapta a meghívást az Uralkodótól. Összecsomagolta felszerelését, a hátára kötötte és megkezdte hosszú gyaloglását a palotába.
Számtalan , hosszú napot követően végül megérkezett és bemutatta a tea szertartást az Uralkodónak, akit teljesen lenyűgözött. Annyira nagy hatással volt az uralkodóra , hogy az a legnagyobb megtiszteltetésben részesítette amit kaphatott, megjutalmazta a szamurájok két kardjával.
A tea mester elfogadta a kardokat. Meghajolt az uralkodó felé, a hátára tette a kardokat, felkapta a holmijait és elindult haza.
Két nappal később a kisember egy kicsi falun haladt át , mikor megpillantotta egy szamuráj aki annak a területnek a védelmezője volt. Hatalmas és erős szamuráj volt, aki első pillantásra nem hitt a szemének. Mik azok a kardok és mit csinál velük az a kis törékeny emberke.
A szamuráj feltartóztatta a kicsi embert és ráripakodott: „Hogy merészelsz csúfot űzni a szamurájokból? Micsoda becstelenség ez! Holnap reggel találkozunk ezen a helyen és rendbe tesszük a dolgokat”
A két férfi meghajolt egymás felé és folytatták útjukat. Természetesen a tea mester pánikba esett. Mit tehetne?
Még azon az estén kikérte egy szamuráj mester tanácsát. Az öreg így felelt: „Kora reggel meg fogsz halni” és elhallgatott. A tea mester megkérdezte:”Semmit sem tehetek ez ellen?” . A Mester választolt: „De igen. Csinálj teát!”
Reggel aztán a tea mester és a szamuráj találkoztak a faluban. Meghajoltak egymás felé és kardot rántottak. A szamuráj a tea mesterre szegezte a kardját. A tea mester pedig a szamurájra szegezte a kardját olyan összpontosítással mintha csak teát készítene.
Ekkor a nagy szamuráj hátra lépett, eltette kardját és ezt mondta: „Elnézést kérek, tévedtem!”
A Japanese Story: The Samurai and the Tea Master
A long time ago there lived a great Tea Master. He was an elderly, small and frail man. He was known throughout the countryside where he lived for his beautiful Tea Ceremony. His work was so good that one day the Emperor heard about him and summoned him to the Palace to perform this special ceremony.
The quiet, little Tea Master received this invitation from the Emperor. He packed his belongings, placed them on his back and started on a long journey by foot to the Palace.
After many long days the little man arrived and performed the ceremony for the Emperor. The Emperor was so impressed! He presented the Tea Master with the highest honor that he was allowed. He presented him with the two Japanese swords of the Samurai.
The Tea Master accepted the swords. He bowed to the emperor, placed the swords on his back, picked up his belongings and started his journey home.
Two days later the little man was walking through a small country village when he was spotted by the Samurai that protected that area. He was a great and powerful Samurai. At first the Samurai could not believe his eyes. Where those swords? What was this little frail man doing with them?!
The Samurai confronted the little man. “How dare you make a mockery of all Samurai! I can not stand for this dishonor. We will meet here on this place in the morning and correct this!”
The two men bowed to each other and went their separate ways. The Tea Master, of course, was in a panic. What should he do?
That evening he sought the advice of an elderly Samurai teacher. The old man said, “First, in the morning, you are going to die.” Then he went silent. The Tea Master asked, “Is there nothing I can do?” The teacher replied, “Yes, make tea.”
In the morning the Tea Master and the Samurai met in the village. They bowed to each other, and then each drew their swords. The great Samurai looked down his sword at the Tea Master. The Tea Master looked down his sword with all the focus, care and attention…..of making tea.
The great Samurai stepped back, replaced his sword, bowed and said, “Please excuse me, I have been mistaken.”
A mai napon van Mesterünk , Elsner László 56. születésnapja. Kívánunk neked minden jót és a továbbiakban is ilyen eredményes éveket, mint a 2014. volt.
Ha esetleg elkerülte volna a figyelmedet egy kis összefoglaló az elmúlt évről:
– 264 új oldalkövető , ez naponta 1,38 új “rajongót” jelent;
– Iskolai oktatás keretében 106 tanuló, ebből 34 új belépő aikidoka;
– Megközelítőleg 630 óra Aikido oktatás az évben;
– 5 új AFH danos;
és még sorolhatnánk.
Isten éltessen sokáig!
Youtube csatornánkon megtalálhatjátok új feltöltésünket.
Az Aikido Alapítvány 2014-es évzáró edzéséről készült összefoglaló. (A Tatai Tv Online youtube csatornáról vágva) – 2015.01.06.-i Sport Kedd műsorából.
Link ITT
Daróczi Viktor
Miért könnyű a japán írás? – 5. rész
A korábbi részekben bemutattuk hogyan épülnek fel a kínai karakterek logikailag és szerkezetileg. A bemutatott szabályok segítségével elméletileg már lehet egy kínai karaktert értelmezni, és reprodukálni, leírni is. Azonban még mielőtt áttérnénk a japán írás sajátosságaira, ki kell térnünk a szabványosítás és egyszerűsítés folyamatára is, amit a kínai karaktereken Japánban és Kínában enyhén eltérő mértékben és módon alkalmaztak.
Mi hát ez a szabványosítás és egyszerűsítés, és miért volt erre szükség?
1. A szabványosítás
Korábban említettük érintőlegesen a kínai írás történelmét, amikor bemutattuk, hogy egyes karakterek kezdetben kicsi képek voltak: az elefánt egy stilizált elefánt, a hal egy rajzolt hal, stb. A kínai írás történelme maga a szabványosítás, hogy halat ne lehessen többféleképpen rajzolni, csak egy módon, és az mindenki számára könnyen reprodukálható legyen különösebb rajztehetség nélkül. A kínai írásnak a történelem során több korszaka is volt. A ma is használt “szabályos írás” isz. 200 körül alakult ki, tehát több mint 1800 éves.
A legrégebbi kínai írás viszont ennél is jóval idősebb, több ezer (akár 7-8000) éves is lehet. Ezek bronz felirat maradványok, amelyeken felfedezhető néhány ma is használt karakter felismerhető őse (pl. nap, szem).
Ezeknél sokkal konkrétabbak azok a leletek, amelyeket együttesen jósköveknek, vagy jóscsontoknak szoktak nevezni, mivel jóslásra használt teknőspáncél, állati csont vagy egyéb darabokról van szó, amelyekbe kérést, kérdést jelentő jeleket karcoltak vagy véstek, akár értelmes mondatokat is (mint az alábbi jóskövön is: “Kérdés: fog-e esni ma/a napokban az eső?”).
Bár a példa kedvéért két jól felismerhető jelet választottam, a valóságban a jósköveken meglehetősen változatos módokon írták az egyes karaktereket. Így egyazon jelentést hordozó karakter különböző írásai között akár nagyobb eltérés is mutatkozhatott, mint két különböző jelentésű karakter között. Ez a jósláshoz elegendő volt, de emberek közötti kommunikációra nem igazán volt alkalmas.
Felszínre került ezen kívül viszont rengeteg lelet, amit együttes néven bronz feliratoknak neveznek, mivel agyag öntőedény falára rótták őket, amikkel bronz edényeket öntöttek, így a feliratok a bronzedényen is megjelentek. Hagyományosan ezeket tekintik a jóskövek utódjának, de ma már bebizonyosodott, hogy ezek a rituális szövegmaradványok jóval idősebbek is lehetnek a Sang korabeli (ie. 1200-1050) jósköveknél. Ebből sejthető, hogy az ilyen feliratok karakterei között még nagyobb változatosság mutatkozik, mint a jóskövek esetében.
Ahogy terjedt az írás használata, fokozatosan adminisztratív célokra is, úgy vált egyre inkább szükségessé a változékony karakterek szabványosítása. Az első ilyen egységesítés valamikor ie. 1000 után ment végbe, és több száz év alatt jutott el arra a szintre, hogy végül a Csin dinasztiában (ie. 221-206) az egész birodalom szabvány formális írása legyen. Ez az ún. pecsét írás, mivel főleg aláírás pecséteken és dekorációs véseteken használták. A kalligráfiában, festészetben ma is használják, főként az alkotások aláírására. A fenti “mai nap” szó pecsét karakterekkel:
Bár a pecsét írás volt a birodalom formális írása, vele párhuzamosan két másik írást is használtak, a “vulgáris” és az “írnok írás” (magyarul “kancellár írásnak” szokták fordítani). Ha egy vonallal összekötjük a mai modern kínai írást, és az első kínai karaktereket, akkor az írnok írás tűnik a pecsét írás után a következő nagy fordulópontnak az írás történelmében. Ma már azonban világos, hogy ezek az írásfajták nem egy ember találmányai, és nem is egy jól meghatározható időpontban jöttek létre, hanem fokozatosan alakultak ki, tértek át az emberek egyik-másik használatára. Ha valami miatt mégis jelentős ez az írás, az a karakterek alakja, amiben már kísértetiesen hasonlít ez az írás a ma is használtra. Tulajdonképpen az írnok írás és a ma is használt standardírás között nem nagyobb a különbség, mint két átlag eltérő betűtípus között.
A standardírás mondhatni az írnok írásból fejlődött ki, annak még letisztultabb formája, és már isz. 200 körül megjelenik, az ötödik századra pedig ez válik a fő írássá. Ennél az írásnál kezd érvényesülni az elv, hogy a vízszintes vonalak vékonyak, a függőlegesek lehetnek vastagabbak. A japán írás is ezt preferálja a kanji tankönyvekben. Képernyőkre, kijelzőkre kis méretben nem praktikus a változó vonalvastagság és az összetartó és vízszinteshez/függőlegeshez képest dőlt vonalak miatt. Ám a standardírás és egy képernyőre optimalizált Times New Roman betűtípus között már jóformán kisebb a különbség, mint a Times New Roman és az Arial betűtípussal írt karakterek között.
Ma már van letölthető betűtípus pecsét és írnok írásra is, sőt az egyszerűsített kínai írásra is implementálták ezeket. Mindezek miatt elmondhatjuk, hogy a kínai írás csaknem 2000 éve változatlan, legalábbis ami a szabványosítást illeti. Csak egyetlen dolognak sikerült némi fogást találnia a kínai íráson, és nem túl mély, de észrevehető nyomot hagyni rajta: az egyszerűsítési törekvésnek.
2. Az egyszerűsítés
A kínai karakterek tulajdonságából adódik, hogy hajlamosak elszaporodni. Lehetséges lenne valóban minden egyes szóra külön kínai karaktert alkalmazni, ám akkor közel se lenne elég pár ezer karakter, hiszen egy egyetemet végzett embernek is jóval több szót kell ismernie, használnia. A gyakorlat ezzel szemben inkább az, hogy a karakterek számát igyekeznek leszorítani, a lehető minimumon tartani, és sok szó írására inkább több karakterből álló összetételeket használni. Csakhogy egy két-három, esetleg négy karakterből álló összetételt lehet akár egyetlen karakterként is írni. Ehhez szó szerint elég őket egymáshoz közel, egymás mellé vagy alá írni. Ebből elég bonyolult karakterek tudnak születni, amelyek onnantól kezdve önálló életet élnek. Helyet kell kapjanak a szótárakban, betűkészletekben, megjelenést követelnek maguknak az írott szövegekben. Ez nem feltétlenül kívánatos. Ha megnézünk egy kínai karakter szótárat (vagy kanji szótárat), láthatjuk, hogy nincs benne nyolcvanezer kanji, inkább az elvárható pár ezerre szorítkoznak. Az ésszerű cél, hogy annyi karakter legyen csak, amennyit egy átlagos felnőtt ember komolyabb nehézségek nélkül el tud sajátítani, és biztonsággal képes használni a hétköznapjaiban. A karakterek önszaporító hajlama, és az igény egy belátható és véges karakterkészletre két egymással ellentétes jelenség, egy örök konfliktus a kínai írás, és használói között. Éppen ezért vált szükségessé a karakterek magasabb szinten történő szabványosítása és esetleges egyszerűsítése.
Van azonban egy másik, ettől független de folyamatos törekvés is a kínai karakterek egyszerűsítésére. Ez pedig a kézírás egyszerűsítő hajlama, amely minden írásnál megtalálható. A kínai karakterek – mint láthattuk – bizonyos előre meghatározott vonásokból épülnek fel. Egy bonyolultabb karakter állhat akár 18 vagy több vonásból is. Viszont ha bevásárlólistát vagy gyors feljegyzést írunk, sajnáljuk rá az időt és energiát, és igyekszünk épp csak annyira kidolgozni az írás részleteit, hogy később még felismerhetőek legyenek. Ilyenkor nem törődünk azzal, hogy a karakter etimológiailag vagy szerkezetileg helyes legyen. Az sem elsődleges szempont, hogy ne lehessen összetéveszteni más karakterekkel, hanem csak arra koncentrálunk, hogy nagyjából az legyen, amit írni szeretnénk, a lehető legrövidebb idő alatt.
A kézírásnál az elsődleges szempont, hogy minél kevesebbszer emeljük fel a tollat (ceruzát, ecsetet, stb.) a papírról (vagy arról, amire írunk). Ezt a különálló vonások összekötésével, hurkokkal, több pont egyetlen vonással való helyettesítésévél érhetjük el. A magyarban ennek ékes példája a kézírott “k” betű és a gerendaékezet.
Ezt nekünk tanítják, de nem hivatalos formában létezik a kínai és japán írásban is. Tulajdonképpen erre épül a kínai és japán kalligráfia is.
Ebből a két párhuzamos egyszerűsítő törekvésből kristályosodott ki néhány új kínai karakter forma, sőt egy egész írásrendszer: Kínában az egyszerűsített kínai, Japánban a kana (manjógana, hiragana, katakana).
Most ilyen egyszerűsített karakterekre nézünk néhány példát, hogy a teljesség igénye nélkül, röviden áttekintsük milyen folyamatok álltak a japán szótagjelölő írás kialakulásának hátterében.
A kínaival szemben a japán írás szabványosítási törekvése inkább csak a karakterek számának, és azok olvasatainak a visszaszorítására korlátozódott, hogy a ritkán használt, vagy abundáns karaktereket és olvasatokat megszüntesse, ezáltal egyszerűbbé, könnyebben elsajátíthatóvá tegye a japán írás kanji készletét. Ám még így is voltak karakterek, amiket a kézírás, vagy alternatív forma alapján egyszerűsítettek, vagy egyszerűbbre cseréltek. Ilyen a már korábban említett tanulást jelentő karakter is:
A “fiókos szekrény” a gyerek fején valójában két kéz (bal és jobb), és köztük a két egymás fölötti x, kétszer két pálca, ami keresztben össze lett kötve – egy önálló karakter, ami csak a kínaiban létezik, és azt jelenti, hogy összeilleszt, átvitt értelemben pedig utánoz (kézzel). Ha a gyerek csinál valami hasonlót, azzal tanul. Ebből ma már semmit nem árul el az egyszerűsített karakter, de legalább könnyebb leírni. Ezért egy adott karakter megtanulásához néha nem árt tudni, hogy az miből is származik tulajdonképpen, vagy mi volt eredetileg, hiszen csak az tárja fel a logikát, ami a kialakulásához vezetett.
Van úgy, hogy a kanji már túl összetett, túl sok áttételen keresztül adja vissza a szándékozott jelentést. Ilyenkor az egyszerűsítés során a mögöttes logika is megváltozik, mint a testet jelentő kanji esetében történt:
A baloldali egyszerűsítés előtti kanji maga is több részből áll, amelyek bár piktogrammok, eredeti alakjuk már a kínai írás szabványosításának idején elveszett. Az egyszerűsítés előtti karakter bal fele ugyanis eredetileg egy koponya volt gerincoszloppal (vagy csigolyákkal), “csontok” jelentéssel, a jobb fele pedig ehető növényeket ábrázolna egy edényben, ami a “bőség” jelentést hivatott tükrözni. A kettő párosításából jönne össze a csont-bőség, vagyis “amiben sok a csont”, tehát “test”. Ennek felismerésében a karakter egyszerűsítés előtti alakja már nem sokat segít (anélkül, hogy tudnánk az etimológiáját), viszont elég bonyolult leírni. Ezzel szemben az egyszerűsített karakter más oldalról közelít, és a következő logikával vezeti le a test fogalmát: egy személyről van szó (人 baloldalt kissé torzítva), aztán egy fáról (木), aminek az alját megjelölték, mutatva, hogy nem az egész fáról, csak a gyökeréről van szó (本), abban az értelemben, hogy egy ember gyöke, eredete maga a teste. (A Nap eredete, ahol a nap elkezdődik ennek megfelelően Japán 日本, a felkelő Nap országa.)
A logika tehát teljesen megváltozott, de azért megteszi, a vonások száma viszont jóval kevesebb lett, 23-ról 7-re csökkent. Hozzá kell tenni, hogy évszázadokig párhuzamosan használták egymás mellett a két karaktert ugyanebben a jelentésben, az egyszerűsítés csak arra vonatkozott, hogy akkor innentől kezdve használják csak az egyszerűbbiket.
Ezek az egyszerűsítések a kézírásban használt alternatív karaktereken alapulnak, de nem tartalmaznak kézírásra jellemző kurzív rövidítéseket. Van viszont néhány olyan karakter, amelynek az egyszerűsített alakja éppen a kurzív íráson alapul, ilyen a következő is:
Ha egy karakternek több változata is volt, az egyszerűsítés során igyekeztek kijelölni egyet, ami standard lesz, és a többi kerülendő (bár tulajdonnevekben tolerálják). Ilyen karakterek, vagy karakter részletek azok, amikben például két pont van, de ha egyet elveszünk, nem változik meg az értelme, ezért írásban rendszeresen elhagyták, az egyszerűsítés után a nyomtatott alakban is csak egy pont maradt. Vagy a könnyebbség végett írásban összevontak alakokat, vagy függőleges vonal helyett vízszinteset írtak írásban, mert több párhuzamos vonalat még mindig könnyebb leírni, mint két egymás keresztező vonalat, ilyenkor az egyszerűsítés is átvette az írásban használta alakot, ezzel egységesítve a használatot, pl:
Néha az egyszerűsítés forrása nem az írás, hanem a kiejtés. Ilyenkor a karakter fonetikus részét valami egyszerűbbre cserélték, aminek a kiejtése ugyanaz volt, de kevesebb vonással le lehetett írni.
Máskor egy karakter egy részét annak egy párhuzamosan használt, de egyszerűbb változatára cserélték, így a gazda karakter is egyszerűbbé vált. Ebben az esetben a csere karakter nem az eredeti karakter egy írásváltozata, és nem is ugyanaz a kiejtése, mégis hagyományosan alternatívaként használták, ezért az egyszerűbb alternatívát kezdték használni szabványosan.
Néhány karaktert úgy egyszerűsítettek, hogy egész részeket eltávolítottak belőlük, vagy azért mert bonyolultak voltak, vagy azért mert redundánsan szerepeltek a karakterben (akár kétszer, háromszor is), például:
A fenti esetekben az egyszerűsítés mindig a vonások számának csökkenésével is járt. Volt azonban olyan egyszerűsítés is, ami nemhogy nem csökkentette, de még növelte is a vonások számát. Ilyenkor nem a könnyen leírhatóság volt a szempont, hanem a szabványosítás, egyértelműsítés. Például a sétát jelentő karakter, ami eredetileg két láb 止, (bal és jobb) egymás alatt, de a szabványosítás során a jobb elveszett, és már csak a bal maradt. A helyét átvette valami, ami leginkább a “kevés” 少 jelentéssel bíró karakterre emlékeztetett, ezért az egyszerűség kedvéért azt is kezdték használni. A kevésnek ugyan nincs köze a jelenlegi jelentéshez, de legalább nem holmi rendhagyó firka, hanem értelmes részegység. A Henshall féle kanji kézikönyv által javasolt mnemonik: “kevés láb sétál manapság”.
A lépést jelentő két egymás alatti láb pecsét karakterrel.
A pecsét karakterrel összehasonlítva az egyszerűsítés előtti alakot jól látszik hogyan torzult az idők során az eredetileg jobb lábat jelentő alsó rész
A japán kanji egyszerűsítő törekvések ezzel a pár módszerrel és ennél alig több karakterrel véget is értek, de nem így a kínai, ahol sokkal átfogóbb, mindenre kiterjedő reformot hajtottak végre, ami első ránézésre könnyen írható, felismerhetetlen karaktereket eredményezett, de legalábbis egy olyan kínai írást, ami a tradicionális kínaihoz szokott szemeknek némi bosszúságot és/vagy tanácstalanságot okoz. Ennek során gyakran a kurzív íráshoz folyamodtak tippekért, de olyan mértékben, amilyenhez a japán kanji reformerek sosem voltak elég bátrak. A tömörség kedvéért álljon itt egyetlen példa, a korábbról ismer “írás” karakter tradicionális, kurzív, és egyszerűsített kínai karaktere:
Annak, aki ezt minden nap használta, nem drasztikus a váltás, de annak, aki most tanulja, nem sok értelmet tükröz az egyszerűsített alak, főleg ha figyelembe vesszük, az eredeti karakter három részből áll (fentről lefele) egy kéz, ami tart egy ecsetet, ami alatt van egy száj. Ennek logikája az, hogy az írás az, amikor a kéz ecsettel írja, amit a száj mond. Ezzel szemben az egyszerűsített karakter, ööö… valami, ami úgy néz ki, mint amikor kézzel írják a tradicionális kínai karaktert.
Viszont a japánokat sem kell félteni, ha ilyen jellegű egyszerűsítésről van szó. Ha nem is alkalmazták ezeket a módszereket a kanjik többségére, pontosan ezek segítségével fejlesztették ki azt a százegynéhány jelet teljes értékű kínai karakterekből, amit a japánul tanulónak ma kana címszó alatt kell bemagolnia, és ami a kanji mellett a japán írásrendszer szerves és megkerülhetetlen részét képezi. A következő részekben ezeket vesszük majd górcső alá.
A szeretet olykor szigorú
Egyre több fiatal érdeklődik a rendőri pálya iránt, ebben segít a tatai Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, amelynek igazgatója, Pozsgay Zoltán nemrégiben együttműködési megállapodást írt alá Farkas Gábor ezredessel, a megyei rendőrfőkapitánnyal.
A középiskolában az alapismereteket tanulják meg a belügyi osztályokba járó diákok, ebben komoly szerepet kap az önvédelmi oktatás is.
Már 2005-ben megindult aikido képzés Bláthyban a rendvédelmi osztályoknak. Azóta Elsner László 6. danos aikia tartja az órákat, akinek eredeti végzettsége híradástechnikai üzemmérnök. A tatai szakember a sportág magyarországi meghonosodásának oszlopos alakja. Kiváló pedagógiai érzékkel párostul kivételes tudása. Ahogy mondta, nagyon gyorsan elment az idő és a pontos számolás valahogy elmaradt, de ha visszagondol rá, több százan lehetnek már a belügyis végzősök, akiket testnevelési órán tanított a küzdősportra.
– Hetente négy dupla órát tartok mind a négy évfolyammal. Minden héten keddtől péntekig, reggelente együtt kezdjük a napot a tatamin. Egyedül csinálom az edzéseket. A kezdeteknél ez érdekes volt, hiszen itt egy intézményes kereteken belül zajló, tanórai foglalkozásról van szó, homogén, egyazon korosztályból kikerülő emberekkel. Mondhatnám, hogy egyszerre tódul be minden reggel egy csapat kamasz, akikkel meg kellett tanulni együtt dolgozni – kezdte ismertetőjét Elsner László.
A mester elmondta, hogy egy előre meghatározott tematika szerint haladnak a tanulók. Az eséstechnikák és kitérések, helyes pozíciók elsajátítása után a főbb támadási formákra és irányokra adott válaszok begyakorlására fókuszálnak, az egyszerűbbektől a bonyolultabb mozgássorokig, amelyek végigkísérik mind a négy évet.
– Fontos leszögezni, hogy messze nem tanulnak a diákok olyan mennyiségű technikát, mint amit az aikido magában foglal. Ezt az óraszám nem teszi lehetővé. A hangsúly azokon az alapelveken van, melyek megértésével és elsajátításával a tanulók komoly alapot szerezhetnek a további tanulmányaikhoz, gondolok itt elsősorban a rendőrképzésre. Ez a technikai szint. Elméleti szinten pedig betekintést nyerhetnek a polgári önvédelem világába – folytatta Elsner László.
Arra voltunk kíváncsiak, a diákok hogyan fogadták el a köztudottan egyik legfegyelmezettebb küzdő sportág kemény követelményeit. Elsner pedig nagyon következetes szakember.
– Egyszerű a dolog, meg kellett tanulnunk egymást. Soha nem volt komolyabb problémám senkivel, úgy érzem, maximálisan elfogadnak. Harcművészetről lévén szó, fontos a szigor, a következetesség és a szabályok betartása, ezeket mellőzve ugyanis káosz lesz, ami pedig sérüléshez is vezethet, és nem érjük el a kitűzött célt. Ahogy japán mestereink is mondták, a szeretet olykor szigorú. Egyszerre kell néznem az egyén és a csoport érdekét. Amint a diákok megértik, hogy minden, ami a tatamin történik, nem ellenük van, hanem őket szolgálja, létrejön egy egyensúly, amely alapot ad a minőségi munkához. A sokszor szidott „mai fiatalok” meghálálják, visszaadják a beléjük fektetett munkát és bizalmat – vélekedik Elsner László.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a diákok milyen formában adnak számot a tudásukról. Kapna-e érdemjegyet?
– Vizsgázniuk kell, az első évfolyamok félévkor és az év végén, utána csak minden tanév végén. Megvan a követelmény, amit teljesíteni kell mindenkinek. Ezt nem lehet, és nem is érdemes szétbontani, mint ahogy érdemjegyekkel illetni sem. Hogy egy példával érzékeltessem. Ha a Karinthy-féle rossz tanuló vizsgázik a belügyi osztályban, és a késelvételnél csak a kezét vágták el gyakorlókéssel, de nem szúrták hasba, kettes alával éppen hogy átmegy. Ez nem működik. Vagy megcsinálja a tőle elvárható szintet, vagy sem.
A képzés sikerét nem lehet vitatni. Az viszont sajnálatos, hogy a Bláthy-középiskolának nincs tornaterme, sem eszközei, de ezt sikerült áthidalni a Tatai Atlétikai Club és az Elsner László vezette Aikido Alapítványnak (országos szövetség tatai székhellyel) köszönhetően, akik évek óta biztosítják a sportcsarnokot, valamint a személyi és tárgyi feltételeket.
– Külön szeretném megemlíteni Pozsgay Zoltán igazgató urat, aki maximálisan támogatja a munkámat. Köszönettel tartozom az iskola osztályfőnökeinek, a tanároknak pedig segítő és jó szándékú hozzáállását. Nekem nagy örömet jelent, amikor az utcán találkozom volt tanítványaimmal. Mindig boldogsággal tölt el viszontlátni őket, immár felelősségteljes felnőttként. Az pedig még jobban, hogy általában jól megállják a helyüket ott, ahová kerültek – zárta az interjút Elsner László.
Péntek Sándor
Daróczi Viktor
Minekután viszonylag mélyre ástuk magunkat a kínai karakterek lelki világába, aki végig figyelemmel kísérte a cikksorozatot, képessé válhatott a kínai karakterek elemzésére. Már nem kusza, össze-vissza álló vonalak halmaza az előtte álló karakter, hanem szigorú szabályokat követő, logikus felépítésű, értelemmel bíró írásjegy. Hogy mi az értelme egy-egy karakternek ettől még nem lesz nyilvánvaló, de kis segítséggel már könnyen belátható és megjegyezhető a mögöttük rejlő beszédes logika. Ahhoz, hogy a japán írásrendszer többi elemének működését és szükségességének miértjeit is megérthessük, még ki kell térnünk a kínai karakterekkel kapcsolatos szabványosító és egyszerűsítő törekvésekre, valamint a japán nyelv egy alapvető sajátosságára, de ez már inkább a kanát (hiragana és katakana) érinti. Viszont már most képesek lehetünk egy-egy bonyolultabb kanji értelmezésére, ami rövid távon nagyobb sikerélményt nyújthat, ezért ebben a részben inkább ilyen példákat fogunk venni mintegy pihenés és levezetés gyanánt.
Az ember, személy jele:
人
Ez egy olyan ember, aki két lábon áll. Nem megy sehova, a kezeit nem tárja szét, maga mellett tartja, fejével sem csinál semmit. Ha bármit csinálna, annak jelentősége lenne, de itt nincs, ő csak úgy van, mint egy ember. Vagyis személy. Ez a személy lehet emberi lény, japán ember, vagy egy egész tömeg, de akkor már valamivel ki kell egészíteni. Most nekünk elég annyi, hogy ez egy ember, egy személy.
(Ez a 39. karakter, amit a japán gyerekek az iskolában (első osztályban) megtanulnak.)
止
Ez a kanji a megállásnak a jele. Valójában egy láb. Azt is tudjuk, hogy eredetileg egy bal láb felülnézetben. Ma már inkább talán oldalnézetből hasonlít lábra, de a felső vízszintes vonal a bal nagylábujj körömágya, a függőleges vonalak pedig a lábujjak közei voltak. Persze stilizált, de mint mondtuk ez a fajta stilizáció pár száz karakter után már elkerülhetetlen.
(Ez a 129. karakter, ami már a második szintnek az anyaga.)
A kínai karakterek rendkívüli bölcsességet rejtenek magukban. Ez a bölcsesség a távolkelet bölcsessége, ami annyira összefonódott a kínai karakterekkel, hogy anélkül nem is érthető meg. A kínai karakterekben nem csak az érdekes, hogy mit mondanak, hanem az is, hogy hogyan mondják. Hogyan rajzolnánk le például egyetlen jellel azt, hogy helyes, helyénvaló?
正
Aki ezt rajzolta, az helyes választ adott (legalábbis japánul).
Az előző, megállást jelentő karaktertől csak egyetlen vízszintes vonal különbözteti meg. De ha megfigyeljük az a vonal valóban megkülönböztető jelentéssel bír, mivel a nagylábujj hegyénél helyezkedik el. Ha az előző karakter egy láb, ami megállást jelent, akkor ez a karakter megállás a vonalnál. Aki pedig a megfelelő helyen, a vonalnál megáll, az helyesen cselekszik.
Ez a szép logika (mnemonik), ami segít megjegyezni a kínai karaktereket, még akkor is, ha történelmileg nem erre vezethető vissza.
子
Ez egy gyerek. Mint korábban említettük, ez egy arányait tekintve nagyfejű emberke, akinek a két lába pólyával össze van kötve, de a kezeivel vidáman hadonászik. Nyilvánvalóan gyerek, mert olyan kicsi, hogy még járni sem tud.
学
Ez egy egyszerűsített karakter, ami eredetileg több részből állt, de ma már csak annyi látszik belőle, hogy valami van a gyerek fején. Az a valami az eredeti karakterben leginkább egy fiókos szekrényre emlékeztetett, ami mögött az elv az, hogy a gyerekek fejébe töltik a szekrényben található könyvek tartalmát, a tudást. A gyerek tehát tanul. Ez a kanji pedig tanulást jelent. (Az eredeti karakter komplex jele persze nem könyvesszekrényt jelentett, de erre majd az írás egyszerűsítéséről és szabványosításáról szóló részben térünk ki).
A karakterek olykor úgy torzulnak, hogy két eredetileg különböző alakú karakter végül egyformává válik a szabványosításnak köszönhetően. Éppen ez a jelenség figyelhető meg az életet jelentő kanji esetében is:
生
Ez valójában egy növény, ami kinő a földből, majd ágakat, leveleket hajt. Az alsó vízszintes vonal a föld, a függőleges vonal a növény szára, a vízszintesek pedig az ágai, a ferde pedig mondjuk a levele, de régen az is az ága volt, vagy mind levél volt, ahogy tetszik. Ha összetevőként (karakterkomponensként) szerepel, néhány karakterben az élet kanji ennél egyszerűbben, 止 alakban jelenik meg, ami vegyük észre azonos a megállni kanjival. Azokban az esetekben fontos, hogy tudjuk, hogy hiába lábnak néz ki, ez a komponens valójában életet jelent, és úgy válik világossá a kanji értelme (vagy hangzása).
Az élet szó kínaiul ma úgy hangzik, hogy seng, de a japánoknál szeinek mondják. A tanulást jelentő kanji kínai (on) olvasata pedig gaku. Akinek a tanulás az élete, az a diák, vagy tanuló, japánul gakuszei (talán inkább gakszei – erről bővebben a kiejtésről szóló részben), kanjival leírva:
学生
“Tanulás élet”, azaz diák.
Kitől tanul a diák? Attól, aki előtte jár az úton, tehát megelőzte őt. A kanji bölcsessége szerint egy olyan személy, aki már elért valamit, és ott megállt, megpihent, talán örökre. Eredetileg az elhunytakat jelölték így: az ember, akin fölülkerekedett a vég, azaz meghalt. A halott a mi ősünk, tulajdonképpen elődünk, aki előttünk járt. Ebből asszociációval keletkezett a mai jelentése: előző, megelőző, első, valaminek a hegye, csúcsa.
先
Láthatjuk, hogy itt is torzult a megállást jelentő felső karakter, és valahogy az életre hasonlít inkább. Ez oda-vissza előfordul, ezért jó ismerni, hogy miből származik, eredetileg mi volt a jel. Az alul látható két görbe vonal is torzult némileg, legalábbis ahhoz képest, amit a cikk elején láttunk, de ez akkor sem más, mint a személyt, embert jelentő kanji 人 egybeírva a fölötte lévő másikkal.
Ennek az ON (kínaiból származó) olvasata szen, amiből már biztos sejthető, hogy a szenszei szóra szeretnék kilyukadni, hiszen, akinek az élete az, hogy előttünk jár, akár példával és tanít minket, az a tanító, japánul szenszei:
先生
Daróczi Viktor
Az előző két részben volt szó a japán és a kínai írás kapcsolatáról, a kínai karakterek történetéről, és a kínai karakterek mögött álló filozófiáról. Most még mélyebbre ásunk, és megvizsgáljuk a kínai karakterek felépítését, írásának alapelveit, kitérünk az elvont fogalmak leírásának módjaira, és hogy milyen szabályok könnyítik meg a kínai karakterek írását, és segítik azok felismerhetőségét. Amikor kínai karaktereket említünk, az alatt a japán kínai karaktereket, a kanjit is értjük. (Ennél a résznél már nem árt, ha a gépünk meg tudja jeleníteni a távol-keleti betűkészleteket is.)
Vajon mi ezeknek a karaktereknek a jelentése?
Az előző részben volt róla szó, hogy sok kínai karakter eredetileg kis kép volt, mint az egyiptomi hieroglifák. Ez a legegyszerűbb fajta írás, tulajdonképpen lerajzoljuk azt, amiről szó van. Egy lépés csak a barlangrajzoktól. Ilyen stilizált ábrázolás látható fent is: egy-egy kínai karakter kezdetleges, majd mellette a ma is használt alakja. Az első kettő piktogram az elefántot ábrázolja, a második kettő jelentése gyerek, az utolsó kettő pedig hegy.
Rengeteg dolog van, amit egyszerűen le lehet rajzolni, de azért ne gondoljuk, hogy a traktor, mosógép és a mikrohullámú sütő írásjele is csak abból áll, hogy lerajzolták őket. Ez már csak azért se lenne jó, mert nem lehetne határt szabni a karaktereknek. A kínai gyerekek nem tudnák megtanulni sose az írást. Erről azonban szó sincs, ugyanis a karaktereket mindig igyekeznek kordában tartani. A kínai karakterek ugyanis elméletileg bővíthetőek.
Ha nincs karakter valamire, összeállíthatunk egy újat a meglévőkből. Ennek igyekeztek határt szabni a szabványosítások és írásreformok. Az ilyen reformok nem csak a karakterek számát igyekeztek ésszerű keretek közé szorítani a vadhajtások kizárásával, hanem a karakterek írásmódját is igyekeztek leegyszerűsíteni, hogy kevésbé bonyolult karakterek legyenek. Látni fogjuk, hogy ez az egyszerűsítés leginkább csak az írásra vonatkozott, és a karakter megértése, megjegyzése nem lett tőle egyszerűbb, sőt!
Azt hihetnénk, hogy egy ilyen bonyolult írásrendszer esetében az egyszerűsítési törekvés használói körében osztatlan sikert arat. Ez azonban közel sem így történt.
1964-ben Kína hivatalos írássá tette az egyszerűsített kínai karakterkészletet. 1977-ben további egyszerűsítéseket alkalmaztak, ám olyan rossz fogadtatásra talált, hogy ’86-ban már vissza is vonták. Többet ezután nem kísérleteztek az írás egyszerűsítésével.
Japánban a második világháború után fogtak hasonlóba: korlátozták a kínai karakterek számát a szavakban és a nevekben, és leegyszerűsítették a bonyolultabbakat. Ám ez is a közvélemény elégedetlenségét váltotta ki. A nyolcvanas évekre végül ez a megszorítás enyhült, és további karaktereket vettek fel a kötelezően oktatott karakterek listájába és a nevekben használható karakterek közé.
Hány karaktert kell végül is megtanulni ahhoz, hogy tudjunk olvasni kínaiul?
Igazából attól függ, hogy mit akarunk olvasni, de a kínai nyelvet felnőttként tanulók számára ezt a minimumot Kínában 2000 karakterben határozták meg, ami a szerkesztő George A. Kennedy szerint „jó alap” a kínaiul tanulóknak. 3-4000 karakter valószínűleg elég újságolvasáshoz is, de 5000 karakterrel gyakorlatilag bármilyen modern szöveget el tudunk olvasni. Persze olyat, amit egyébként is értenénk, hiszen az átlag ember általában anyanyelvén is hiába olvas szakismeretet igénylő szövegeket. Egy átlagos szótárban se nagyon van 4000 alapkarakternél több (ami persze sokkal több szót és kifejezést jelent, hiszen egy szó több karakterből is állhat). Ha viszont minden karaktert, régit és újat, az igen ritkákat, és ugyanannak több változatát, vagy a ma már nem használtakat is beleszámítják, akár 100 000-nél több karakter is összejöhet (Yitizi Zidian szótár, 2004).
Hogy témánál maradjunk, ez a nagy halom karakter nem mind piktogram. Napot, Holdat, vizet még le lehet rajzolni, de mit kezdjünk olyan fogalmakkal, mint fent, lent, közép, és hasonlók? Mi a nyilakat preferáljuk erre. A kínaiak ettől precízebbek voltak. Hogy ne lehessen összekeverni ezeket a fogalmakat a nyílvesszővel, a helyzetet egy vonalhoz viszonyítva határozták meg. Egy pont a vonal alatt a lent, a vonal fölött pedig a fent. Később a szabványosítások során a pont helyett is vonalat kezdtek használni, így az eredeti rajz kezdett T formát felvenni. A fent pedig ugyanaz fejjel lefelé. Ekkor történhetett, hogy valamelyik írnok, hogy egyértelművé tegye miről van szó, a pontból lett vonal mellé egy másik apró vonást húzott, hogy kihangsúlyozza, hogy annak a vízszintes vonalhoz viszonyított helyzetéről van szó.
Az ilyen írnok magyarázat egyáltalán nem ritka. Az arab kéziratokban pl. a félreérthetőnek vélt betű fölé írták kicsivel ugyanazt a betűt. Sőt, ezt a módszert a magyar írnokok is alkalmazták a többféleképpen kiolvasható betűknél, ami nem csak a latin ábécében nem ismert hangokat jelölhette, hanem azt is jelenthette, hogy a nagyban írt magánhangzót más nyelvjárásban a fölé írt kis magánhangzónak is ki lehet olvasni.
Ami a kínai betűnket illeti, végül ez rögzült, így ma ezeket látjuk:
Fent
Lent
Ezzel a módszerrel még sok fogalmat le lehet írni, de úgysem lesz elég mindenre. Ahogy nő a karakterek száma, új módszerek kifejlesztése lesz szükséges. A kínai írnokok ebben is találékonynak bizonyultak. De meddig lehet ezt fokozni? Ne aggódjunk, ezen kívül már csak a hangjelölés maradt.
Miért könnyű a kínai írás?
Alapvetően csak kétféle kínai jel van:
Minden kínai karakter erre a kettőre vezethető vissza. Ha valami önmagában nem is piktogram, se nem hangot kölcsönző, akkor az valójában ezek kombinációja. Ez elég mindenre, és kiválóan alkalmas arra, hogy megkönnyítse a karakterek felismerését, megjegyzését.
A tankönyvek 6 kategóriára szokták felosztani a karaktereket, de látni fogjuk, hogy az a hat csak ennek a kettőnek a részletezése. Most sorra veszem ezt a hat kategóriát, és mindegyik mellé odaírom zárójelbe, hogy a mi két kategóriánk közül melyik(ek)nek felel meg. Alább pedig mindegyiket bemutatom nagyobb képekkel is.
A tankönyvek akár itt abba is hagyhatnák, mert a fennmaradó három kategória, már csak ennek a háromnak (kettőnek) a variációja. Ezért mi is itt most húzunk egy vonalat. Eddig tartottak az egy jelből álló karakterek, ezután jönnek az összetett karakterek, amelyek akárhány alkotóelemből is álljanak, az alkotóelemeik is csak ezekből a kategóriákból kerülhetnek ki.
Láthatjuk, hogy ez a hat kategória (1-től 6-ig, csak a szövegszerkesztő nem engedett 4-től kezdődő számozást) egyáltalán nem jelent semmilyen lényeges újítást a mi két alap kategóriánkhoz képest. Tulajdonképpen minden kínai karakter a két alapkategóriából származik. Most viszont a példa kedvéért ismét a hatos felosztásban lássunk néhány képet.
(4) Hal + bāo = bào = sózott tengeri herkentyű (halvány piros vonallal jelöltem a két eredeti karakter közti határvonalat)
Nincs olyan kínai karakter, amit ne lehetne besorolni ebbe a hat kategóriába, ami végső soron csak két különböző fajta írásjelből származik. Ezért nem túlzás kijelenteni, hogy ez az első ránézésre bonyolult írásrendszer, felépítésében igencsak egyszerű.
Tovább egyszerűsíti a dolgot az, hogy a karaktereket nem lehet akárhogy lerajzolni, hanem csak egy szabványosított rendszer segítségével, ami meghatározza, hogy milyen vonásokból épülhet fel egy karakter, és azok a vonások milyen sorrendben követhetik egymást. Ez lehetővé teszi, hogy rajztehetséggel meg nem áldott emberek is a lehető legnagyobb pontossággal rajzolhassanak meg egy karaktert, és az az eltérő kézírás sajátosságok ellenére is felismerhetőek maradjanak.
Láthattuk hogyan épülhetnek fel a kínai karakterek logikailag, most megnézzük hogyan épülhetnek fel szerkezetileg.
Egy kínai karakter nem állhat akármilyen vonalakból. Ahhoz, hogy könnyű legyen felismerni, megjegyezni, és reprodukálni egy karaktert, szükséges és elengedhetetlen, hogy az egyes vonások módja és iránya is egységesítve legyen. A mi magyar kézírásunk esetében sincs ez másképp, hiszen első osztályban a tényleges betűformák előtt velünk is azokat a vonásokat gyakoroltatják, amelyekből a betűk tényegesen felépülnek, mint a kis vonal, nagy vonal, kis hurok, nagy hurok, kampó. Mivel a kínai írásjelnek sokkal összetettebb alakzatokat kell megjelenítenie, ezért az alapformák száma is nagyobb, de nem lényegesen.
Mindössze 8 alap írásforma létezik, amivel kínai karaktereket lehet írni. Minden kínai karakter (egy kivételével) kizárólag e nyolc felhasználásával íródhat.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden karakterben mind a nyolcnak jelen kellene lennie, mint ahogy nekünk sincs minden írott betűformánkban hurok.
Ezek az alapformák és rajzolási módjuk garantálják, hogy a kínai karakterek egységesek, könnyen felismerhetőek, megjegyezhetőek és reprodukálhatóak legyenek. Ennek a sajátosságnak köszönhetően ugyanakkor ránézésre meg lehet mondani egy szövegről, hogy kínai, japán, vagy koreai-e. A kínai írásban ugyanis, mint mondtuk, egyetlen karakter kivételélével minden más karakter ezekből az alapformákból épül fel. (Ez az egyetlen karakter a 0, zéró jelentésű 〇 karakter, ami a karakter szótárakban sem szokott szerepelni épp amiatt, hogy nem a fenti vonásokból épül fel. A nullára van hagyományos kínai karakter is a 零.)
A japán és a koreai írás ezzel szemben olyan karaktereket is tartalmaz, amelyek a fentiektől eltérő alapformákból épülnek fel, pl. az ív és a kör. (A japánban többek között ilyen a no の szótagjel és birtokviszonyt jelölő szócska, amely meglehetősen gyakori, míg a koreaiban a szókezdő magánhangzót és a ŋ hangot jelölő ㅇ látható sok szóban.)
Ám a kínai karakterek szabványosságát nem csak az alapformák szűk köre garantálja, hanem azok az alapelvek is, amelyek meghatározzák, hogy az alapvonások milyen sorrendben követhetik egymást. Ezzel teljes mértékben kiszámíthatóvá válik a rajzolás, és minimálisra csökken az eltérő vonásokból adódó hibák miatti összetéveszthetőség esélye.
Hét ilyen alapelv van, és segítségükkel a kínai írást ismerő ember már az első találkozás után is képes pontosan lerajzolni egy korábban ismeretlen karaktert. Ezen alapelveknek és az alapformáknak köszönhetően bonyolult formák is egyszerűen reprodukálhatóvá válnak.
Az alapelvek a következők:
Ezen egyszerű alapelvek előnyei közé az is hozzátartozik, hogy csökkentik a karakter rontás esélyét. Hiszen betartásukkal nem fordulhat elő, hogy a rosszul kiszámított arányok miatt, hely hiányában egyes vonások felcserélődjenek, és ezáltal torz karakter jöjjön létre.
Láthattuk tehát milyen szabályosságok könnyítik a kínai karakterek megértését, felismerését, megjegyzését, és azt is, hogy milyen szabályok és alapelvek könnyítik meg a karakterek írását, reprodukálását. A következő rész(ek)ben még mélyebbre ásunk a kínai írásba, és megvizsgálunk néhány igazán bonyolult kínai karaktert, hogy azokban hogyan érvényesülnek a fent vázoltak. Megnézzük milyen további egyszerűsítéseket alkalmaztak Japánban és Kínában, és azok milyen hatással voltak a felismerés-megértés-reprodukálás folyamatra, illetve mekkora változást jelentettek a korábbiakhoz képest. Megválaszolom amiket korábban ígértem, és még annál is többet!
