Elsner László

Elsner László 6th Dan Aikikai, az Aikido Alapítvány technikai vezetője.

Elsner László 6. Dan Aikikai, az Aikido Alapítvány technikai vezetője áldozatos munkájának köszönhető, hogy a szervezet mára több mint 320 tagot számlál, judansáink száma mára 48 fő (2014-as adat, lásd a judansák névsorát). Elsner László Sensei az életét az aikido gyakorlásának, fejlesztésének, magyarországi és nemzetközi terjesztésének, továbbadásának szentelte, és egyben a magyarországi aikido egyik kiemelkedő történelmi alakja. 1959. január 30-án született, Budapesten. Eredeti végzettsége híradástechnikai üzemmérnök. Azon mai magyar mesterek egyike, akik meghonosították és Fujita Shihan tanításaihoz hűen, igen magas színvonalon oktatják és népszerűsítik Magyarországon és Szlovákiában e szép, modern és egyben archaikus harcművészetet. Szellemiségében O’Sensei tanítását hirdeti: az aikido budo, amely a szeretetet és nem a másik megsemmisítését teszi mindenek fölé.

Aikikai Membership Number: 88193
Registered number: IAF-E53

Eddigi aikidós tevékenységének, életművének kronológiája:

1976: először kerül kapcsolatba a japán harcművészetekkel, köztük az aikidóval.
1980: megkezdi tényleges aikido-tanulmányait Gollo Michel vezetésével.
1984: a Magyar Aikido Szövetség megalapítása Várszegi Rudolffal, Horváth Józseffel, Bodnár Gyulával.
1986: szervezése révén kerül sor az első magyarországi nemzetközi edzőtáborra Tatán, melyet japán mester tartott Yunichi Yoshida személyében, aki Tamura Nobuyoshi shihan megbízásából érkezett.

1987: sikeres shodan vizsgát tesz Yunichi Yoshida sensei előtt. További danvizsgák:
1992, 1996, 2001: nidan, sandan, yodan Fujita Masatake shihan előtt.
1993: Fujita Masatake shihan edzőtáborát szervezi meg Tatán.
1996: Fujita sensei újabb szemináriumának megszervezése Tatán.
1997: az aikido bevezetése Szlovákiában (Rév-Komárom), ahol a mai napig folynak az edzések.
2005: Mori Tomohiro Aikikai-instruktor edzőtáborának megszervezése Tatán.
2005: aikido-képzés indítása a tatai Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium belügyi osztályai számára, mely azóta sikeresen működik, sok diák szolgál azóta rendőrként.

2007: Fujita Masatake shihan által a Kagamibirakin odaítélik az 5. dant.
2011: az 1986-os első edzőtábor emlékére való találkozó megszervezése Tatán.
Emellett évente számos edzőtábor, szeminárium szervezése, vezetése fűződik nevéhez.
Elsner sensei további célja a napi gyakorláson és önfejlesztésen túl az aikido megőrzése és pontos továbbadása a jövő generációjának, és O’Sensei tanításának és üzenetének minél több emberhez való eljuttatása, közvetítése.

2013: a Kagamibiraki ünnepségen odaítélik számára a 6. dant.

2017: Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ben a Tata Város Díszpolgára kitüntetést adományozta Elsner Lászlónak, az Aikido Alapítvány technikai vezetőjének. A díjat augusztus 20-án, a Kossuth téren megrendezett ünnepségen adták át.

2019: A Kagami Biraki ünnepséggel, a dan fokozatok kihirdetésével együtt,  a Hombu előléptetési bizottsága odaítéli számára a shihani címet. (https://www.aikidoalapitvany.hu/shihani-kinevezes/

László Elsner 6. Dan Aikikai, technický inštruktor Aikido nadácie.

László Elsner 6. Dan Aikikai, technický inštruktor Aikido nadácie, ktorá vďaka jeho oddanej práce má
dnes viac než 320 členov, z toho 48 Judan majstrov (údaj z roku 2014, viď zoznam mien Judanov).
László Elsner Sensei svoj život zasvätil cvičeniu, zdokonalovaniu,  maďarskému aj medzinárodnému
šíreniu a odovzdaniu Aikida, čím sa stal významnou historickou postavou. Narodil sa 30. januára 1959
v Budapesti. Jeho pravé vzdelanie je technické inžinierstvo zpravodajstva. Je jedne z maďarských majstrov,
ktorí zakorenili toto pekné, moderné a jednako archaické bojové umenie a ktorí oddane Fujita Shihan učeniu ho
vyučujú na vysokej úrovni a propagujú v Maďarsku a na Slovensku.
Hlása duchovné učenie o’Senseia: Aikido je budo, ktoré vyzdvihuje lásku nadovšetko a nie ničenie.

Aikikai členské číslo: 88193
Registračné číslo: IAF-E53

Chronológia doterajších aktivít a životných tvorieb:

1976: prvý raz sa dostáva do styku s japonskými bojovými umeniami, medzi nimi aj s Aikidom
1980: začína sa učiť Aikido pod vedením majstra Michela Gollo-a
1984: založenie Aikido združenia s Rudolfom Várszegim, Jozefom Horváthom, Gyulom Bodnárom
1986: organizuje prvý medzinárodný tábor v Maďarsku v Tate, ktorý viedol japonský majster Yunichi
Yoshida, poverením Tamura Nobuyoshiho
1987: úspešne spraví shodan skúšku pred senseiom Yunichi Yoshidom
ďaľšie dan skúšky:     1992 – nidan
1996 – sandan
2001 – yondan – pred shihanom Fujita Masatake
1993: organizuje v Tate tábor pre Fujita Masatake shihan
1996: ďaľšie organizovanie tábora pre Fujita senseia
1997: zavedenie Aikido klubu na Slovensko v Komárne, kde doteraz sú tréningy
2005: organizovanie tábora v Tate pre Mori Tomohiro Aikikai inštruktora
2005: začatie Aikido výučby v Bláthy Ottó strednom odbornom učilišti a pre triedy ministerstva vnútra, ktorá dodnes trvá a veľa žiakov slúži na polícii

2007 – za podpory Fujita Masatake shihanu na slávnosti Kagami biraki mu udelia 5. dan
2011: organizovanie pamätného tábora v Tate na počesť prvého tábora z roku 1986

2013 – na slávnosti Kagami biraki mu udelia 6. dan

Popritom veľa podujatí a iných ročne organizovaných táborov sa pripisuje k jeho menu.

Ďaľšie ciele Elsner senseia popri každodenných cvičeniach a zdokonalovaniach sú uchovanie Aikida a presné podanie pre
nasledovné generácie a dostať učenie a posolstvo o’Senseia k čoraz viacerím ľuďom.