Miért Könnyű a Japán írás – 5. rész

Miért Könnyű a Japán írás – 5. rész

viktorDaróczi Viktor

 

Miért könnyű a japán írás? – 5. rész

A korábbi részekben bemutattuk hogyan épülnek fel a kínai karakterek logikailag és szerkezetileg. A bemutatott szabályok segítségével elméletileg már lehet egy kínai karaktert értelmezni, és reprodukálni, leírni is. Azonban még mielőtt áttérnénk a japán írás sajátosságaira, ki kell térnünk a szabványosítás és egyszerűsítés folyamatára is, amit a kínai karaktereken Japánban és Kínában enyhén eltérő mértékben és módon alkalmaztak.

Mi hát ez a szabványosítás és egyszerűsítés, és miért volt erre szükség?
1. A szabványosítás

Korábban említettük érintőlegesen a kínai írás történelmét, amikor bemutattuk, hogy egyes karakterek kezdetben kicsi képek voltak: az elefánt egy stilizált elefánt, a hal egy rajzolt hal, stb. A kínai írás történelme maga a szabványosítás, hogy halat ne lehessen többféleképpen rajzolni, csak egy módon, és az mindenki számára könnyen reprodukálható legyen különösebb rajztehetség nélkül. A kínai írásnak a történelem során több korszaka is volt. A ma is használt “szabályos írás” isz. 200 körül alakult ki, tehát több mint 1800 éves.
A legrégebbi kínai írás viszont ennél is jóval idősebb, több ezer (akár 7-8000) éves is lehet. Ezek bronz felirat maradványok, amelyeken felfedezhető néhány ma is használt karakter felismerhető őse (pl. nap, szem).
Ezeknél sokkal konkrétabbak azok a leletek, amelyeket együttesen jósköveknek, vagy jóscsontoknak szoktak nevezni, mivel jóslásra használt teknőspáncél, állati csont vagy egyéb darabokról van szó, amelyekbe kérést, kérdést jelentő jeleket karcoltak vagy véstek, akár értelmes mondatokat is (mint az alábbi jóskövön is: “Kérdés: fog-e esni ma/a napokban az eső?”).

1

 

 

 

 

 

Bár a példa kedvéért két jól felismerhető jelet választottam, a valóságban a jósköveken meglehetősen változatos módokon írták az egyes karaktereket. Így egyazon jelentést hordozó karakter különböző írásai között akár nagyobb eltérés is mutatkozhatott, mint két különböző jelentésű karakter között. Ez a jósláshoz elegendő volt, de emberek közötti kommunikációra nem igazán volt alkalmas.
Felszínre került ezen kívül viszont rengeteg lelet, amit együttes néven bronz feliratoknak neveznek, mivel agyag öntőedény falára rótták őket, amikkel bronz edényeket öntöttek, így a feliratok a bronzedényen is megjelentek. Hagyományosan ezeket tekintik a jóskövek utódjának, de ma már bebizonyosodott, hogy ezek a rituális szövegmaradványok jóval idősebbek is lehetnek a Sang korabeli (ie. 1200-1050) jósköveknél. Ebből sejthető, hogy az ilyen feliratok karakterei között még nagyobb változatosság mutatkozik, mint a jóskövek esetében.
Ahogy terjedt az írás használata, fokozatosan adminisztratív célokra is, úgy vált egyre inkább szükségessé a változékony karakterek szabványosítása. Az első ilyen egységesítés valamikor ie. 1000 után ment végbe, és több száz év alatt jutott el arra a szintre, hogy végül a Csin dinasztiában (ie. 221-206) az egész birodalom szabvány formális írása legyen. Ez az ún. pecsét írás, mivel főleg aláírás pecséteken és dekorációs véseteken használták. A kalligráfiában, festészetben ma is használják, főként az alkotások aláírására. A fenti “mai nap” szó pecsét karakterekkel:

2

 

Bár a pecsét írás volt a birodalom formális írása, vele párhuzamosan két másik írást is használtak, a “vulgáris” és az “írnok írás” (magyarul “kancellár írásnak” szokták fordítani). Ha egy vonallal összekötjük a mai modern kínai írást, és az első kínai karaktereket, akkor az írnok írás tűnik a pecsét írás után a következő nagy fordulópontnak az írás történelmében. Ma már azonban világos, hogy ezek az írásfajták nem egy ember találmányai, és nem is egy jól meghatározható időpontban jöttek létre, hanem fokozatosan alakultak ki, tértek át az emberek egyik-másik használatára. Ha valami miatt mégis jelentős ez az írás, az a karakterek alakja, amiben már kísértetiesen hasonlít ez az írás a ma is használtra. Tulajdonképpen az írnok írás és a ma is használt standardírás között nem nagyobb a különbség, mint két átlag eltérő betűtípus között.
A standardírás mondhatni az írnok írásból fejlődött ki, annak még letisztultabb formája, és már isz. 200 körül megjelenik, az ötödik századra pedig ez válik a fő írássá. Ennél az írásnál kezd érvényesülni az elv, hogy a vízszintes vonalak vékonyak, a függőlegesek lehetnek vastagabbak. A japán írás is ezt preferálja a kanji tankönyvekben. Képernyőkre, kijelzőkre kis méretben nem praktikus a változó vonalvastagság és az összetartó és vízszinteshez/függőlegeshez képest dőlt vonalak miatt. Ám a standardírás és egy képernyőre optimalizált Times New Roman betűtípus között már jóformán kisebb a különbség, mint a Times New Roman és az Arial betűtípussal írt karakterek között.

3

 

 

 

Ma már van letölthető betűtípus pecsét és írnok írásra is, sőt az egyszerűsített kínai írásra is implementálták ezeket. Mindezek miatt elmondhatjuk, hogy a kínai írás csaknem 2000 éve változatlan, legalábbis ami a szabványosítást illeti. Csak egyetlen dolognak sikerült némi fogást találnia a kínai íráson, és nem túl mély, de észrevehető nyomot hagyni rajta: az egyszerűsítési törekvésnek.

2. Az egyszerűsítés

A kínai karakterek tulajdonságából adódik, hogy hajlamosak elszaporodni. Lehetséges lenne valóban minden egyes szóra külön kínai karaktert alkalmazni, ám akkor közel se lenne elég pár ezer karakter, hiszen egy egyetemet végzett embernek is jóval több szót kell ismernie, használnia. A gyakorlat ezzel szemben inkább az, hogy a karakterek számát igyekeznek leszorítani, a lehető minimumon tartani, és sok szó írására inkább több karakterből álló összetételeket használni. Csakhogy egy két-három, esetleg négy karakterből álló összetételt lehet akár egyetlen karakterként is írni. Ehhez szó szerint elég őket egymáshoz közel, egymás mellé vagy alá írni. Ebből elég bonyolult karakterek tudnak születni, amelyek onnantól kezdve önálló életet élnek. Helyet kell kapjanak a szótárakban, betűkészletekben, megjelenést követelnek maguknak az írott szövegekben. Ez nem feltétlenül kívánatos. Ha megnézünk egy kínai karakter szótárat (vagy kanji szótárat), láthatjuk, hogy nincs benne nyolcvanezer kanji, inkább az elvárható pár ezerre szorítkoznak. Az ésszerű cél, hogy annyi karakter legyen csak, amennyit egy átlagos felnőtt ember komolyabb nehézségek nélkül el tud sajátítani, és biztonsággal képes használni a hétköznapjaiban. A karakterek önszaporító hajlama, és az igény egy belátható és véges karakterkészletre két egymással ellentétes jelenség, egy örök konfliktus a kínai írás, és használói között. Éppen ezért vált szükségessé a karakterek magasabb szinten történő szabványosítása és esetleges egyszerűsítése.

Van azonban egy másik, ettől független de folyamatos törekvés is a kínai karakterek egyszerűsítésére. Ez pedig a kézírás egyszerűsítő hajlama, amely minden írásnál megtalálható. A kínai karakterek – mint láthattuk – bizonyos előre meghatározott vonásokból épülnek fel. Egy bonyolultabb karakter állhat akár 18 vagy több vonásból is. Viszont ha bevásárlólistát vagy gyors feljegyzést írunk, sajnáljuk rá az időt és energiát, és igyekszünk épp csak annyira kidolgozni az írás részleteit, hogy később még felismerhetőek legyenek. Ilyenkor nem törődünk azzal, hogy a karakter etimológiailag vagy szerkezetileg helyes legyen. Az sem elsődleges szempont, hogy ne lehessen összetéveszteni más karakterekkel, hanem csak arra koncentrálunk, hogy nagyjából az legyen, amit írni szeretnénk, a lehető legrövidebb idő alatt.
A kézírásnál az elsődleges szempont, hogy minél kevesebbszer emeljük fel a tollat (ceruzát, ecsetet, stb.) a papírról (vagy arról, amire írunk). Ezt a különálló vonások összekötésével, hurkokkal, több pont egyetlen vonással való helyettesítésévél érhetjük el. A magyarban ennek ékes példája a kézírott “k” betű és a gerendaékezet.

 

4

 

 

 

 

Ezt nekünk tanítják, de nem hivatalos formában létezik a kínai és japán írásban is. Tulajdonképpen erre épül a kínai és japán kalligráfia is.

Ebből a két párhuzamos egyszerűsítő törekvésből kristályosodott ki néhány új kínai karakter forma, sőt egy egész írásrendszer: Kínában az egyszerűsített kínai, Japánban a kana (manjógana, hiragana, katakana).

Most ilyen egyszerűsített karakterekre nézünk néhány példát, hogy a teljesség igénye nélkül, röviden áttekintsük milyen folyamatok álltak a japán szótagjelölő írás kialakulásának hátterében.

A kínaival szemben a japán írás szabványosítási törekvése inkább csak a karakterek számának, és azok olvasatainak a visszaszorítására korlátozódott, hogy a ritkán használt, vagy abundáns karaktereket és olvasatokat megszüntesse, ezáltal egyszerűbbé, könnyebben elsajátíthatóvá tegye a japán írás kanji készletét. Ám még így is voltak karakterek, amiket a kézírás, vagy alternatív forma alapján egyszerűsítettek, vagy egyszerűbbre cseréltek. Ilyen a már korábban említett tanulást jelentő karakter is:

5

 

 

 

 

A “fiókos szekrény” a gyerek fején valójában két kéz (bal és jobb), és köztük a két egymás fölötti x, kétszer két pálca, ami keresztben össze lett kötve – egy önálló karakter, ami csak a kínaiban létezik, és azt jelenti, hogy összeilleszt, átvitt értelemben pedig utánoz (kézzel). Ha a gyerek csinál valami hasonlót, azzal tanul. Ebből ma már semmit nem árul el az egyszerűsített karakter, de legalább könnyebb leírni. Ezért egy adott karakter megtanulásához néha nem árt tudni, hogy az miből is származik tulajdonképpen, vagy mi volt eredetileg, hiszen csak az tárja fel a logikát, ami a kialakulásához vezetett.

Van úgy, hogy a kanji már túl összetett, túl sok áttételen keresztül adja vissza a szándékozott jelentést. Ilyenkor az egyszerűsítés során a mögöttes logika is megváltozik, mint a testet jelentő kanji esetében történt:

6

 

 

 

 

A baloldali egyszerűsítés előtti kanji maga is több részből áll, amelyek bár piktogrammok, eredeti alakjuk már a kínai írás szabványosításának idején elveszett. Az egyszerűsítés előtti karakter bal fele ugyanis eredetileg egy koponya volt gerincoszloppal (vagy csigolyákkal), “csontok” jelentéssel, a jobb fele pedig ehető növényeket ábrázolna egy edényben, ami a “bőség” jelentést hivatott tükrözni. A kettő párosításából jönne össze a csont-bőség, vagyis “amiben sok a csont”, tehát “test”. Ennek felismerésében a karakter egyszerűsítés előtti alakja már nem sokat segít (anélkül, hogy tudnánk az etimológiáját), viszont elég bonyolult leírni. Ezzel szemben az egyszerűsített karakter más oldalról közelít, és a következő logikával vezeti le a test fogalmát: egy személyről van szó (人 baloldalt kissé torzítva), aztán egy fáról (木), aminek az alját megjelölték, mutatva, hogy nem az egész fáról, csak a gyökeréről van szó (本), abban az értelemben, hogy egy ember gyöke, eredete maga a teste. (A Nap eredete, ahol a nap elkezdődik ennek megfelelően Japán 日本, a felkelő Nap országa.)
A logika tehát teljesen megváltozott, de azért megteszi, a vonások száma viszont jóval kevesebb lett, 23-ról 7-re csökkent. Hozzá kell tenni, hogy évszázadokig párhuzamosan használták egymás mellett a két karaktert ugyanebben a jelentésben, az egyszerűsítés csak arra vonatkozott, hogy akkor innentől kezdve használják csak az egyszerűbbiket.

Ezek az egyszerűsítések a kézírásban használt alternatív karaktereken alapulnak, de nem tartalmaznak kézírásra jellemző kurzív rövidítéseket. Van viszont néhány olyan karakter, amelynek az egyszerűsített alakja éppen a kurzív íráson alapul, ilyen a következő is:

7

 

Ha egy karakternek több változata is volt, az egyszerűsítés során igyekeztek kijelölni egyet, ami standard lesz, és a többi kerülendő (bár tulajdonnevekben tolerálják). Ilyen karakterek, vagy karakter részletek azok, amikben például két pont van, de ha egyet elveszünk, nem változik meg az értelme, ezért írásban rendszeresen elhagyták, az egyszerűsítés után a nyomtatott alakban is csak egy pont maradt. Vagy a könnyebbség végett írásban összevontak alakokat, vagy függőleges vonal helyett vízszinteset írtak írásban, mert több párhuzamos vonalat még mindig könnyebb leírni, mint két egymás keresztező vonalat, ilyenkor az egyszerűsítés is átvette az írásban használta alakot, ezzel egységesítve a használatot, pl:

8

 

 

 

 

Néha az egyszerűsítés forrása nem az írás, hanem a kiejtés. Ilyenkor a karakter fonetikus részét valami egyszerűbbre cserélték, aminek a kiejtése ugyanaz volt, de kevesebb vonással le lehetett írni.

Máskor egy karakter egy részét annak egy párhuzamosan használt, de egyszerűbb változatára cserélték, így a gazda karakter is egyszerűbbé vált. Ebben az esetben a csere karakter nem az eredeti karakter egy írásváltozata, és nem is ugyanaz a kiejtése, mégis hagyományosan alternatívaként használták, ezért az egyszerűbb alternatívát kezdték használni szabványosan.

Néhány karaktert úgy egyszerűsítettek, hogy egész részeket eltávolítottak belőlük, vagy azért mert bonyolultak voltak, vagy azért mert redundánsan szerepeltek a karakterben (akár kétszer, háromszor is), például:

9

 

A fenti esetekben az egyszerűsítés mindig a vonások számának csökkenésével is járt. Volt azonban olyan egyszerűsítés is, ami nemhogy nem csökkentette, de még növelte is a vonások számát. Ilyenkor nem a könnyen leírhatóság volt a szempont, hanem a szabványosítás, egyértelműsítés. Például a sétát jelentő karakter, ami eredetileg két láb 止, (bal és jobb) egymás alatt, de a szabványosítás során a jobb elveszett, és már csak a bal maradt. A helyét átvette valami, ami leginkább a “kevés” 少 jelentéssel bíró karakterre emlékeztetett, ezért az egyszerűség kedvéért azt is kezdték használni. A kevésnek ugyan nincs köze a jelenlegi jelentéshez, de legalább nem holmi rendhagyó firka, hanem értelmes részegység. A Henshall féle kanji kézikönyv által javasolt mnemonik: “kevés láb sétál manapság”.

A lépést jelentő két egymás alatti láb pecsét karakterrel.
10

 

 

 

 

 

 

 

A pecsét karakterrel összehasonlítva az egyszerűsítés előtti alakot jól látszik hogyan torzult az idők során az eredetileg jobb lábat jelentő alsó rész

A japán kanji egyszerűsítő törekvések ezzel a pár módszerrel és ennél alig több karakterrel véget is értek, de nem így a kínai, ahol sokkal átfogóbb, mindenre kiterjedő reformot hajtottak végre, ami első ránézésre könnyen írható, felismerhetetlen karaktereket eredményezett, de legalábbis egy olyan kínai írást, ami a tradicionális kínaihoz szokott szemeknek némi bosszúságot és/vagy tanácstalanságot okoz. Ennek során gyakran a kurzív íráshoz folyamodtak tippekért, de olyan mértékben, amilyenhez a japán kanji reformerek sosem voltak elég bátrak. A tömörség kedvéért álljon itt egyetlen példa, a korábbról ismer “írás” karakter tradicionális, kurzív, és egyszerűsített kínai karaktere:
11

 

 

 

Annak, aki ezt minden nap használta, nem drasztikus a váltás, de annak, aki most tanulja, nem sok értelmet tükröz az egyszerűsített alak, főleg ha figyelembe vesszük, az eredeti karakter három részből áll (fentről lefele) egy kéz, ami tart egy ecsetet, ami alatt van egy száj. Ennek logikája az, hogy az írás az, amikor a kéz ecsettel írja, amit a száj mond. Ezzel szemben az egyszerűsített karakter, ööö… valami, ami úgy néz ki, mint amikor kézzel írják a tradicionális kínai karaktert.

Viszont a japánokat sem kell félteni, ha ilyen jellegű egyszerűsítésről van szó. Ha nem is alkalmazták ezeket a módszereket a kanjik többségére, pontosan ezek segítségével fejlesztették ki azt a százegynéhány jelet teljes értékű kínai karakterekből, amit a japánul tanulónak ma kana címszó alatt kell bemagolnia, és ami a kanji mellett a japán írásrendszer szerves és megkerülhetetlen részét képezi. A következő részekben ezeket vesszük majd górcső alá.

Leave a Comment