Daróczi Viktor
Viktor, társunk az Aikido útján, tatai aikidoka egy cikksorozattal örvendeztet meg bennünket a Japán írásról, strukturájáról és egyéb érdekességekről, amint mindig tudni akartál, de sehol sem találtad meg összegyűjtve, lusta voltál utánanézni , megkérdezni meg nem merted.
Miért könnyű a kínai írás?
Az első részben gyors áttekintés tettünk a japán írásrendszerről, és röviden vázoltuk, hogy milyen részekből áll, és mi köze a kínai íráshoz. Ebben a részben egy kicsit megvizsgáljuk a kínai karakterek etimológiáját, történetét.
A kínai írás az egyik legrégebbi írás a földön. Már 3500 évvel ezelőtt is teljes írásrendszer volt, de az első kínai karakterek valószínűleg kb. 7000 évvel ezelőtt jelentek meg.
Kínai karaktereket a kínai nyelven kívül kisebb-nagyobb mértékben más nyelvek írására is használnak, mint például a japán, (amiért is itt vettük elő) és koreai, vagy használtak a múltban, mint a mongol és vietnami.
Nagy elterjedtsége ellenére a kínai írás az egyik legbonyolultabb írás: egy karakter egy szónak felel meg, így minden egyes szóra külön karaktert kellett kitalálni. Ha ilyen bonyolult a kínai írás, akkor mégis mi értelme használni? Miért nem térnek át helyette másra?
A legkézenfekvőbb válasz talán az, hogy van, amit nem lehet másfajta írással megoldani, csak ezzel.
Képzeljünk el egy birodalmat, amely olyan hatalmas, hogy az egyik részén élők már meg sem értik a más részein élőket, még akkor sem, ha végtére is ugyanaz a nyelvük. Hiszen egyazon nyelvnek is lehetnek egymástól annyira eltérő nyelvjárásai, hogy a beszélői már nem értik egymást. Még a magyarnak is vannak olyan nyelvjárásai, amelyekben viszonylag könnyen találhatunk más nyelvjárások számára nehezen vagy egyáltalán nem érthető részeket. Ilyenre példa a következő moldvai csángó mondat is, ami egy népmeséből való: „S osztáng megpanaszkodott, hogy ő hol járt, s miket pacilt.” (= Aztán pedig elpanaszolta, hogy hol járt, és mik történtek vele.)
A magyarnál nagyobb területen elterjedt nyelvekben, mint a német, a francia, vagy az arab, pedig szinte törvényszerűen jelen vannak az egymástól érthetetlenségig eltérő nyelvjárások.
Az ilyen nyelvjárásokat beszélők addig nem képesek megérteni egymást, míg meg nem tanulnak egy közös nyelvet, még ha az éppen anyanyelvük szabványosított változata is.
Kínában is rengeteg ilyen nyelvjárás volt, azzal a különbséggel, hogy onnan még a közvetítő standard nyelvváltozat is hiányzott. Amikor viszont megjelent a képírás, azt nyelvjárástól függetlenül mindenki értette. Hiszen ha lerajzolunk egy madarat, ha arra bárki ránéz, tudni fogja, hogy egy madár. Az egyiptomi hieroglifák is kezdetben ilyen képírásjelek voltak, és még ma is, ha ránézünk egy hieroglifákkal írt szóra, lehet némi fogalmunk arról, hogy miről van szó, még akkor is, ha egyáltalán nem beszélünk ó-egyiptomi nyelven!
A madár szó hieroglifákkal
A kínai írás is ilyen képjelekből állt kezdetben. És mivel mindenki értette, sőt, így értette csak mit akar mondani a másik, ez segített az írásnak fennmaradni és elterjedni. Hiába írtak volna tehát föniciai betűkkel, az ilyen eltérő nyelvváltozatok esetén nem lett volna elég a megértéshez, mint ahogy közös nyelv nélkül a németek vagy franciák se értenék minden nyelvváltozatukat. A képeket viszont mindenki érti, ezért szélsőségesen eltérő nyelvváltozatok áthidalására ez az egyetlen megoldás.
Felmerülhet a kérdés, hogy hova lettek a képek a mai kínai írásból? Ott vannak benne ma is, csak az évezredeken át tartó mennyiségbeli növekedés, és a különböző rajzváltozatok megjelenése elkerülhetetlenné tett bizonyos szabványosítást, egyszerűsítést. Ugyanis egy rajz is csak akkor használható kommunikációra, ha a madár az felismerhetően madár, és mindenki ugyanúgy rajzolja.
Különböző madár piktogramok a jósláshoz használt kínai karakterek közül
Jól lehet mindegyik rajzban felismerhető a madár, de egyik segítségével sem ismerhető fel a másik. Ha az elsőre számítunk, nem fogjuk érteni a többit: ez egy madár, vagy valami más? Ha madár, akkor vajon azért különbözik, mert ez egy bizonyos fajta madár? Jönnek a kétségek. Nem volt tehát elég lerajzolni egy madarat, hanem ugyanazt a madarat kellett rajzolni, amit mindenki más.
Időszámításunk előtt 221-ben Csin Si Huang-ti került hatalomra Kínában (a továbbiakban is szándékosan igyekszem a nevek magyar átírását használni). Tulajdonképpen ő egyesíti Kínát, és számos más reform fűződik még a nevéhez, de ami nekünk lényeges, hogy felismerte, az írás az idők során túl bonyolulttá vált, és megbízta főminiszterét Li Sze-t, hogy hozza létre a szabványosított karakterek hivatalos halmazát, sőt elrendelte a korábbi nem standard karakterekkel írt dokumentumok megsemmisítését. Li Sze – ahogy az lenni szokott – a standard alapjául a saját tartományában használt karaktereket vette. Ebből születtek az úgy nevezett pecsét-karakterek, amelyek onnan kapták a nevüket, hogy használatuk főként csak pecséteken maradt meg.
Standardizálás előtti, és utáni pecsét-karakter
Látható, hogy a szabványosítás és egyszerűsítés nem feltétlenül jelenti, hogy a karakter a kívülállók számára is felismerhető marad. Nem is jelentheti, hiszen a felismerhetőség csak az egyik szempont, és elég ha arra korlátozódik, hogy a karaktert felismerje az, aki eddig is ismerte. Fontosabb szempont viszont az, hogy viszonylag könnyen le lehessen írni az adott karaktert, akkor is ha az írója nincs rajztehetséggel megáldva, és hogy ne lehessen könnyen összetéveszteni más karakterekkel. Az is a szabványosítás kezére játszik, hogy a szabványosítás előtt lévő több különböző madár karakter helyett, ezentúl elég felismerni ezt az egy szabványosítottat. Így még akkor is könnyebb dolga lesz az embernek, ha nem is sikerült túl szépre ez a szabványosított madár, mert az olvasó számíthat rá, hogy csak ez az egyetlen módja, hogy leírjuk.
A kínai írás történelmében nem ez volt az egyetlen szabványosítás, így nem kell csodálkoznunk, hogy kínai használati utasításokat böngészve, még sose láttunk egyetlen karaktert sem, amiben felismertük volna a madarat. Most viszont láthatjuk, hogy a hagyományos kínai írásban használt madár karakter nincs is olyan távol a pecsét-írás madár karakterétől, ami pedig szintén nem túl nagy mértékben különbözik a szabványosítás előtti pecsét karaktertől. Így ha nem is tudjuk kitalálni hogy van a modern kínai madár karakter, vagy nem ismerjük fel ha látjuk, ez a hasonlóság arra biztosan elég lesz, hogy könnyebben meg tudjuk jegyezni ezt a karaktert. A szabványosítás egyik fő célja pedig éppen ez.
A tradicionális kínai madár karakter
Legközelebb tovább követjük a kínai karakterek szabványosítás közben végbemenő változásait, lerántjuk a leplet arról, hogyan oldották meg képírással az elvont fogalmak írását, megvizsgáljuk hogyan épülnek fel a bonyolult karakterek, és mik azok az írási szabályok, amiknek minden karakterben érvényesülniük kell, és ami még eszünkbe jut!
Sipos (Sipi) Sándor, web admin
– Kitölthető a linkre kattintva.
