Morihei Ueshiba (植芝 盛平, Ueshiba Morihei)
1883 December 14 – 1969 April 26
Uesiba Morihei az aikidó megalapítója. Egyike a három nagy japán budó mesternek, ma „legyőzhetetlen harcosként” hivatkoznak rá.
Született: 1883. december 14., Tanabe, Vakajama prefektúra, Japán
Elhunyt: 1969. április 26., Iwama, Ibaraki
Házastárs: Ueshiba Hatsu
Iskolai végzettség: Waseda Egyetem
Gyermekei: Kisshomaru Ueshiba, Kuniharu Ueshiba, Takemori Ueshiba, Matsuko Ueshiba
Szülők: Yuki Ueshiba, Yokoru Ueshiba
Az Aikido és alapítójának részletes története több kötetet töltene meg.
Ueshiba Morihei eseménydús élete szülte meg az Aikidot. Az Aikido komoly szellemi gyakorlatának kikristályosodása, erőteljes és szüntelen igazságkeresésének teremtő kifejeződése. Az Alapító egész életén keresztül úgy élt, mint az ősi japán tradíció szerinti igazi szamuráj.
1883. december 14-én, Japánban, Tanabe városban született. A gyenge és érzékeny gyerek fiatal korát betegség árnyékolta be. Hétéves korában egy buddhista magániskolában kezdte tanulmányait. Az ezt követő években a fiatal Uesiba kiváló oktatásban részesült a tanabei Általános Iskolában. Kitűnő szellemet fejlesztett ki, teste is egészséges és erős lett. A középiskolában (13-tól 17 éves koráig) különórákat vett az abakusz használatából. Alig több, mint egy év alatt olyan gyorsan fejlődött, hogy az oktató helyettese lett az abakusz-iskolában.
1901 tavaszán Ueshiba Tokióba ment, és Korjú dzsúdzsucut (pusztakezes küzdelem) és kendzsucut (kardforgatás) tanult. Betegség azonban még egyszer megérintette, ezért hazatért Tanabéba lábadozni.
Húszéves korában Ueshibát besorozták. A seregben könnyedén kitűnt azzal, hogy ő bánt legjobban a szuronnyal. Olyan gyors és tisztán mutatta be a technikákat, hogy még a zsűri legközelebbi, legmélyrehatóbb vizsgálata sem tudta felfedezni, hogyan dobta el azonnal az összes támadóját. Négy év után elhagyta a sereget. Magával vitte a Jagjú Kardvívó Iskola oklevelét – amelyet szolgálati idején kívüli tanulással és gyakorlással szerzett -, és mindazok bámulatát és tiszteletét, akik vele szolgáltak.
Huszonkilenc éves korában Sirataki falvába költözött, ahol földműveléssel foglalkozott. Édesapja halála után családjával Ajabéba költözött és megalapította az ’Ueshiba Harcművészeti Iskolát’.
1923-ban az Alapító hivatalosan Aiki budzsucunak nevezte művészetét. Miután visszatért Japánba, a lándzsaforgatás művészetének elsajátítására adta a fejét. Éjjel-nappal gyakorolt, saját, egyedi testfejlesztő gyakorlatait és a szellemi megtisztulást használta.
1948-ban, a háborús káosz után Japán talpra állt. Eddig az időpontig az Amerikai megszállás Főhadiszállása megtiltotta a budo mindenféle tanítását. Az Aikidónak viszont a béke hangsúlyozása miatt engedélyezték, hogy ismét aktív része legyen a társadalomnak. A dodzsó nevét KOBUKANról AIKIKAI ALAPÍTVÁNYra változtatták, amelynek vezetője az Alapító fia, Ueshiba Kisshomaru lett.
A második világháború előtt O-Szenszei szigorúan magának tartotta fenn, hogy kit fogad el az Aikidóban tanítványának. Később felismerte, hogy szükség van arra, hogy a harmónia és békés egymás mellett élés tanítása az Aikidón keresztül elterjedjen az egész világon – ezért szélesre tárta a kapukat.
1959-ben, ahogy az Aikido nyilvánosan elismertté vált, O-Szenszei hírneve Japánban és külföldön egyaránt elterjedt.
Az Aikido kifejlesztésével olyan technikai és szellemi mozgást alakított ki, amely tisztán fejezi ki az erő – az egyetemes jelenségekben található legfőbb erő – igazi alapelveit. Minden technika annak az energia-körforgásnak a grafikus szemléltetése, amely ugyanúgy áramlik a kozmoszban, mint ahogyan a testünkben. Ueshiba Morihei azt mondta:
„Az energiámat, az erőmet nem én irányítom. Üres vagyok, de a testemen keresztül a világegyetem energiái áramlanak. Az erőm nem az én erőm. A világegyetem ereje. Nem ember vagyok, hanem maga a világegyetem.”
O-szenszei tanítása napról napra és évről évre finoman változott. Az élettapasztalat, a mindennapi edzés és az idő múlása kitágítja a bölcsességet. Amikor O-Szenszei ikkjót tanított, az akkori és a tíz évvel későbbi tanítása ugyanolyan volt, és mégis teljesen más. Szellemisége más volt: megértése és filozófiája kifinomultabbá vált. O-Szenszeinek az edzés volt a mindennapi élete. Egész életenergiáját, tapasztalatát, jövőképét, imáit és reményeit az edzésbe fektette, és sohasem állt meg a fejlődésben.
A betegség és az idő elkezdte szedni áldozatait, amint Ueshiba Morihei nyolcvanas éveinek közepéhez közeledett. Lefogyott, és járása lelassult. Két nappal halála előtt gyenge testével felült, ránézett az összegyűlt tanítványokra, és azt mondta: „Nem szabad aggódnotok emiatt az öregember miatt. Minden fizikai élet véges. A természet folyamatában a fizikai létnek meg kell változnia, de a szellem soha nem hal meg. Minden tanítványomnak emlékeznie kell arra, hogy az Aikidót nem én alkottam. Az Aiki Isten bölcsessége, az Aikido pedig az Isten által teremtett törvények útja.”
1969. április 26-án Ueshiba Morihei nagymester befejezte földi életének pályafutását. Ugyanazon a napon a kormány a Szent Kincs Rendet adományozta neki, a legmagasabbat a sok kitüntetés és díj közül, amelyet az Aikido megalapításáért és kifejlesztéséért kapott.
