Elsner László 6. dan AIKIKAI

Technikai vezetőnkről

Elsner LászlóElsner László 6. Dan Aikikai, az Aikido Alapítvány technikai vezetője áldozatos munkájának köszönhető, hogy a szervezet mára több mint 320 tagot számlál, judansáink száma mára 48 fő (2014-as adat, lásd a judansák névsorát). Elsner László Sensei az életét az aikido gyakorlásának, fejlesztésének, magyarországi és nemzetközi terjesztésének, továbbadásának szentelte, és egyben a magyarországi aikido egyik kiemelkedő történelmi alakja. 1959. január 30-án született, Budapesten. Eredeti végzettsége híradástechnikai üzemmérnök. Azon mai magyar mesterek egyike, akik meghonosították és Fujita Shihan tanításaihoz hűen, igen magas színvonalon oktatják és népszerűsítik Magyarországon és Szlovákiában e szép, modern és egyben archaikus harcművészetet. Szellemiségében O’Sensei tanítását hirdeti: az aikido budo, amely a szeretetet és nem a másik megsemmisítését teszi mindenek fölé.

Aikikai Membership Number: 88193
Registered number: IAF-E53

Eddigi aikidós tevékenységének, életművének kronológiája:

1976: először kerül kapcsolatba a japán harcművészetekkel, köztük az aikidóval.
1980: megkezdi tényleges aikido-tanulmányait Gollo Michel vezetésével.
1984: a Magyar Aikido Szövetség megalapítása Várszegi Rudolffal, Horváth Józseffel, Bodnár Gyulával.
1986: szervezése révén kerül sor az első magyarországi nemzetközi edzőtáborra Tatán, melyet japán mester tartott Yunichi Yoshida személyében, aki Tamura Nobuyoshi shihan megbízásából érkezett.

1987: sikeres shodan vizsgát tesz Yunichi Yoshida sensei előtt.

További danvizsgák:
1992, 1996, 2001: nidan, sandan, yodan Fujita Masatake shihan előtt.
2007: Fujita Masatake shihan által a Kagamibirakin odaítélik az 5. dant.
2013: a Kagamibiraki ünnepségen odaítélik számára a 6. dant.

Highlighted activities:

1993: Fujita Masatake shihan edzőtáborát szervezi meg Tatán.
1996: Fujita sensei újabb szemináriumának megszervezése Tatán.
1997: az aikido bevezetése Szlovákiában (Rév-Komárom), ahol a mai napig folynak az edzések.
2005: Mori Tomohiro Aikikai-instruktor edzőtáborának megszervezése Tatán.
2005: aikido-képzés indítása a tatai Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium belügyi osztályai számára, mely azóta sikeresen működik, sok diák szolgál azóta rendőrként.
2011: az 1986-os első edzőtábor emlékére való találkozó megszervezése Tatán.
Emellett évente számos edzőtábor, szeminárium szervezése, vezetése fűződik nevéhez.
Elsner sensei további célja a napi gyakorláson és önfejlesztésen túl az aikido megőrzése és pontos továbbadása a jövő generációjának, és O’Sensei tanításának és üzenetének minél több emberhez való eljuttatása, közvetítése.

2013: a Kagamibiraki ünnepségen odaítélik számára a 6. dant

2015: Megalapítja Sensei Várszegi Rudolf-al és Sensei Pivony Attilával a Egyesült Magyar Aikikai Aikido Szervezetek (UHAAO) elnevezésű  , úgynevezett ernyőszervezetet, mely 2015 nyarán megkapja a Hombu elismertséget. Még ez évben a szervezet végrehajtja első Aikikai vizsgáztatását, melynek eredményeképpen 2015 decemberében 24 aikidoka szerez magasabb Aikikai dan fokozatot.

5. dan csomagolás 5. dan csomagolás
6. dan csomagolás
5. dan
6. dan AIKIKAI
5. dan boríték 5. dan boríték
5. dan boríték
5. dan boríték 5. dan csomagolás
5. dan boríték
5. dan csomagolás 5. dan csomagolás
5. dan csomagolás
5. dan
5. dan AIKIKAI
5. dan
5. dan AIKIKAI
4. dan
4. dan AIKIKAI
3. dan
3. dan AIKIKAI
2. dan
2. dan AIKIKAI
1. dan
1. dan AIKIKAI
Aikido Alapítvány Főmenü